Woody Allen rajongóként örülnék, ha még legalább egy nagyon jó filmet össze tudna hozni. Az Éjfélkor Párizsban óta nem volt nagyobb dobása: a Blue Jasmine csak egy lájtos Vágy villamosa utánérzés, a Káprázatos holdvilág pedig valóban a Füles szintjén mozgó könnyed komédia, bár én mindkettőt szeretem, de tény, hogy egyik sem kiemelkedő. A nagy számok törvénye alapján persze még összejöhet neki, de nem az Abszurd alakkal.

Miután pár nappal ezelőtt Sam Smith előállt minden idők messze legrosszabb Bond-dalával, épp itt az ideje meghallgatnunk, hogy melyek voltak a 53 éves franchise legjobbjai.

Nem is tudom mit írjak erről a nem mindennapi filmről, amely 2007-ben a legjobb idegennyelvű Oscart elvitte. Gyanítom, ha nem német film, egy sor más kategóriában is tarolt volna. Brutális és letaglózó film egy olyan rendszerről, mely megfojtja az egyént, megfosztja szinte mindentől úgy, hogy lényegében semmi fizikális brutalitást nem látunk. Meglehet nem is volt rá szükség, hiszen a testi fenyítéstől a lelki terror sokkal durvább és maradandóbb, az így szerzett nyomorodás és fájdalom sosem múlik el igazán. A film iszonyatosan hosszú, hömpölygő, nézése közben szó szerint rosszul voltam annyira hiteles a korrajz, és akiket a vásznon látunk nem színészek, akik eljátsszák a karaktert hanem emberek, akik a közeli múltból léptek ki. Ne legyenek illúzióink, ez bizony - ha nem is ilyen direktben - mai napig létezik, elég csak arra gondolni, mennyire szeretik a munkáltatók monitorozni a dolgozók facebook tevékenységét.

Sokak meglepetésére csupán egy évet kellett várni az Útvesztő folytatására az úgy nevezett Tűzpróbára! A mostanában egyetlen fiú főszereplős young-adult tehát itt van, frissen és ropogósan…Ha már Tűzpróba.

Utálom az esti sajtóvetítéseket. Hogy miért? Mert összekötik mindenféle rádiós-tévés-újságos nyereményjátékokkal, a plázaparasztja meg azt se tudja, mire ül be. Azt hiszed, túlzok? Mellettem épp erről beszéltek. Mert ha kiad érte pénzt, akkor még az is lehet, hogy minimális szinten érdekli a film, itt meg csak azt látja, hogy ingyér’ van, oszt menjünk. Így tették tönkre nekem tavaly a Káprázatos holdvilágot, amit rajtam kívül senki sem szeretett, hiába pofázta végig rendületlenül a filmet az okoslány meg a fuxoskan. Szó szerint.

A most következőkben exkluzív interjút olvashattok Kertész P. Balázzsal/Ambrose Montanussal, aki többek között Krisztofóró kalandjaiért is felelősségre vonható. Ambrose rendkívül sokoldalú lény, igazi modernkori polihisztor: író, zenész, műfordító, világutazó, kalandor. Így utólag azt mondom kész csoda, hogy összefutottunk az internet sztrádáin. Az alábbiakban elsősorban Krisztofóróról faggattam, de természetesen emellett sok minden egyéb dolog is felmerült, minthogy mennyire jó az idő Cipruson, és, hogyan és miért vált ő Ambrose-zá.

Ajjajjajjajjaj. Miről is meséljek nektek e héten? He? Hogy miről? Kiről? Krisztofóróról? Ám legyen... De csak, mert ilyen szépen kértétek... Krisztófóróóóó! Krisztofóóóróóóóó! Figyelmeztetés: ezen ismertető három éve készült, a jelenlegi verzió az azóta végzett kutatás eredményeit figyelembe véve erősen átdolgozott.

Mindenki kész? Jah, ezt majd máskor... Holnap lesz a nemzetközi Kalóznap. Ennek alkalmából fogadjátok szeretettel ezt a blőd marhaságot amit kerek harminc éve mutattak be a mozikban. Ezek a mocskos szárazföldi patkányok aszitték, hogy, hogy elegendő felölteni valami 17. század végi gúnyát oszt majd úgy néznek ki mintha kalózok lennének. Nem csoda, hogy akkorát zuttyant a kasszáknál, mint Kid kapitány, amikor fellógatták, mert ez a film egész eccerűen botrányosan rossz lett, az áldóját nekije!

Nem! Nem akarom! Hagyjatok már békén, hogy minden áron írjam meg a Vasember 3-at, jó vót, oszt kész! A Vasember első része annyira tetszett, hogy ódákat zengtem róla, a másodikról viszont már nem is írtam kritikát, akkor most mégis, miért nem hagytok már megnyugodni? A Vasember-korszaknak vége, ez van, túl kell rajta lépni, lesz majd valami más. Na jó, de én figyelmeztettelek titeket.

Az a helyzet, hogy bármennyire is szeretem a nosztalgiafilmeket, mindig felemás érzéssel kezdek nekik, és ez különösen igaz volt erre az alkotásra. Egyrészt rá kellett döbbennem, hogy az Amerikai pite nem csupán egy film, hanem az Y generáció filmje, az én filmem, mivel én is 1999-ben érettségiztem. A szereplők nagyjából ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint mi a suliban, és azóta ők is idősebbek lettek, de valamilyen szinten mégsem változtak semmit. Gondolkoztam azon is, mennyi létjogosultsága van ennek a filmnek, és azt kell mondjam, megérte elkészíteni.

Hegymászásról nehéz filmet készíteni. Nem is igazán azért, mert komoly felkészültséget igényel mind a színészek, mind a tanácsadók és a kaszkadőrök részéről, hanem elsősorban azért, mert az ilyen filmek esetében vajmi kevés dolgot lehet "elmesélni". Vagy belekever a rendező-forgatókönyvíró valamiféle hajánál előrángatott sztorit és akkor a hegy, meg a mászás már csak háttérkellék - ez a helyzet a "The Eiger Sanction" (Bosszú az Eiger csúcsán, 1975) esetében - vagy készít egy fél-dokumentarista alkotást, amelyből viszont a történet vész ki és ha megtörtént esetet dolgoz fel, előtérbe kerül az események minnél pontosabb követésének igénye úgy, hogy még ne fulladjon teljes unalomba a film, erre jó példa a "Touching the Void" (Zuhanás a csendbe, 2003).

Évek óta rebesgetik, hogy a francia krimi irodalom legnagyobb bűnözőjének "karrierje" újra nagy vászonra kerül, mégpedig Christophe Gans rendező jóvoltából. Szó volt arról is, hogy Fantomas-t Vincent Cassel, Juve felügyelőt pedig Jean Reno játszaná, sőt, az IMDB anno még a költségvetést is tudni vélte, ami 70 millió euro lett volna. Még egy előzetes, valószínűleg fake plakát is megjelent a készülő filmről. Amiből aztán semmi nem lett. Azóta tudjuk, hogy Vincent Cassel nem lesz címszereplő (helyette mindenféle hollywoodi vacakhoz adja a nevét) és a rendező személye is kérdéses. Nézzük meg, nálunk, hogyan is ismerik a francia ponyva irodalomnak eme klasszikusát.

Hollandiában készült és történelmi mozi? Ugyancsak kapaszkodni kell annak, aki a két kikötést párosítani szeretné. Bár mostanában Paul Verhoeven Fekete könyv filmje kapcsán talán azért könnyebb dolga van az embernek. Szóval, a hollandok nem számítanak melldöngető népnek, pedig bőven akadnak olyan események és időszakok náluk, amikre méltán lehetnek büszkék. Úgy látszik, nekik is feltűnt ez a lyuk a filmművészetük témaválasztásában és hozzáfogtak befoltozni. Roel Reiné rendező és a stábja vállalkoztak a hiánypótló feladatra. Ki más, alkalmasabb főhőst találhattak volna erre a célra, mint Michiel de Ruytert, akit a hadtörténészek beválasztottak az emberiség kilenc legtöbbre tartott admirálisa közé? Tevékenységének ideje a XVII. század, amit Hollandia aranykoraként szokás említeni.

Na ezért nincs igazából sok játékismertetőm, ami filmekhez kapcsolódna. Míg Hollywood most már tényleg kőkeményen azon igyekszik, hogy véletlenül se sikerüljön jó játékadaptációt készítenie - lásd Hitman, a 47-es ügynök -, a játékok világában is hasonló a helyzet. Minek ide kreativitás, majd eladja a film sikere. És persze jöjjön ki a premier napjára, minden elérhető platformra, a szereplőkre nagyjából azért hasonlítson, licenszeljetek egy hat éves motort, aztán mehet a Walmartra. Szóval ha filmes játékokról akarnék írni, tele lenne az oldal szarjátékkal. Nem mondom, néha sikerül egy-két jobb is - pl. Riddick - Escape from Butcher Bay -, de most komolyan ezt akarjátok? Én az igen értékes időm egy részét azzal tölteném, hogy olyan játékokkal játszok, amik se nem érdekelnek, se nem jók, ti meg úgyse játszanátok vele, és lehet el se olvasnátok. Mindenesetre elrettentésnek érjétek be egyelőre ezzel.