Igazi bűnös élvezet a Navajo Joe. Kicsit olyan, mint A vadak ura, melynek rengeteg erénye van, összességében működik, és nagyon szerethető, de néhol olyan gagyi, hogy az ember szinte elszégyelli magát, hogy mennyire szereti a filmet.

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Kezdjük ott, hogy mi is az a csambara, aminek már az írása is talányos, lévén hogy a japán nyelvben valami "n" és "m" közötti hang illik oda középre. Maradok az egyszerű változatnál.

A csambara a japán mozik egy speciális alosztálya, mifelénk leginkább a kalandfilm kifejezés adja vissza az értelmét. De nem akármilyen kalandfilm ám, hanem a szamurájok korában játszódó, kardokkal és más, kellemetlen kinézetű, életre fölöttébb veszélyes célszerszámok használatát látványosan bemutató mozikról van szó. Jobb darabjaiban azért a statiszták változatos redukálásán túl ügyelnek az erkölcsi tartalom történetbe szövésére. A legjobbak pedig már kellő művészi eszközökkel felvértezve a drámák határmezsgyéjén járnak, netán átlépik azt, így kielégítik az akciókon túli igényekkel föllépő nézők vágyait. Jó keverék ez, nemcsoda, ha a világ minden táján keresettek. Szűkölködő roninok, vagy épp ellenkezőleg, a klánjukhoz, gazdájukhoz mindhalálig, de akár a halálon túl is hűséges szamurájok gyakorta főhősei ezeknek a történeteknek. Manapság népszerűek a kínai wuxiák újhullámának filmjei, melyben a nagymesterek legyőzik a földi lét korlátait, akár a levegőben is képesek harcolni, vagy az elemeket uralják, az ottani filozófiai megközelítés szerint. Csambarában ilyen nincs. A japán kardvívás alapvető eleme a félelem. A szamuráj úgy él, hogy tisztában van vele, az élete teljes kell legyen, mert villanásnyi idő alatt véget érhet. Viszont pont ez a tény adja fő feszültséget a vívójelenetekben. Itt egy döntés tényleg életről és halálról határoz. Tudni kell, hogy ezen filmek többségében olyan színészek kapják a főszerepeket, akik a mesterségük fogásain túl a harcművészetet szintén professzionális szinten művelik. (Látni kell 1-2 ilyen mozit, és végigneveti az ember az Azumit.) Élesben forgatott, 6-8 kg-os kardok suhannak el a szem és a kamera számára nem követhetően pár centiméterrel, vagy akár milliméterrel a test előtt. Voltak már halálos forgatási balesetek ilyen felvételeknél. Az egyik leghíresebb Katsu Shintarou fiához fűződik, aki halálra sebzett egy statisztát, akivel nem sokkal előtte veszekedett. (Fölmentette a bíróság, meg a színész társai is. Tudták, mit vállalnak.) Valódi feszültség hatja át ezeket a mozikat, s ha hozzájuk jó történetek párosulnak, garantált a néző elégedettsége. A személyes listámra igyekeztem olyanokat válogatni, amelyek mozgalmasak, visszaadják a japán kardvívás szépségét, balettszerű eleganciáját, ugyanakkor a forgatókönyvek sem vallanak szégyent. Viszont a kalandfilm jelleg miatt nem lesznek itt Akira Kurosawa filmjei, mert bármilyen népszerűek és kiválóak is a mozijai, ő nem ebben a műfajban alkotott. Egy csambarában nem eshet meg olyasmi, mint a Hét szamurájban, hogy 50 percig beszélnek a banditákról, de nyomuk sincs a képen. De elég a locsogásból, jöjjön a lényeg, vagyis a filmek sora. Előrebocsátom, nem fogok különösebb mély elemzésbe bocsátkozni a tartalmukról, csak főbb benyomásaimra szűkítem a fülszövegeket. A rajongók már úgyis ismerik ezeket a történeteket, akiknek van rá affinitásuk, azoknak ennyi elég lesz kedvcsinálónak, akiket meg nem érdekelnek az ilyesmik, úgysem olvasnák el.

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Mivel ma este adják át 84. alkalommal a világ legnépszerűbb filmes díját, az Oscar-t, így összeállítottam nektek az ünnepi alkalomra a Legjobb filmek legjobbjait, természetesen szigorúan szubjektíven nézve, vagyis az én legnagyobb kedvenceimet az Oscar-díjasok közül.

Eljött a nagy nap, holnapra már kiderül, hogy idén melyik lesz az Amerikai Filmakadémia szerint az év Legjobb filmje. Bár mindenki A némafilmesre tippel, én csendben továbbra is az Utódoknak szurkolok, annak ellenére, hogy ha megnyeri egyből fikázni fogják a sajtóban és egész netszerte. De az még nem változtat a tényen, hogy egyértelműen ez a mezőny legjobb filmje. De azért most nézzük a többi jelöltet!

A legfontosabb idei Oscar jelöltekről írtam már, egyértelműen az Utódokat tartottam közülük messze a legjobbnak, de Woody Allen Éjfélkor Párizsban-ját is imádtam, és A némafilmes is egy nagyszerű mozi volt. Most nézzük a többi jelöltet!

Hogy ne csak amerikai filmekről legyen szó, körülnéztem a Legjobb külföldi film kategóriában is, ahol természetesen bőven lehetett gyöngyszemeket találni. Úgyhogy az alábbiakban következzen egy szovjet, egy magyar, egy spanyol, és végül egy dán film, amiből már könnyedén kitalálhatjátok, mikről is lesz szó.

Rasszizmus elleni dráma, tökéletesen megírt szélhámosfilm, monumentális életrajzi eposz, illetve életrajzi elemekből épülő színdarab filmes adaptációja még mindig szigorúan a Legjobb film díját megnyert Oscarosok kategóriáján belül maradva.

Ezúttal a '60-as években Oscar-díjat nyert filmek közül szemezgettem egy kicsit, melyek feltűnően könnyedebbnek bizonyultak, mint az általában oly jellemző komolyabb drámai alkotások. Más kérdés, hogy ez a színvonalon is meglátszik, illetve ezek az idő próbáját is kevésbé állták ki.

Oscar bácsi döntései rengeteg vitára adtak okot az elmúlt évtizedekben, és nem is lehetett mindig túl komolyan venni őket. Az Oscar a film leginkább felkapott, leghíresebb díja, de azért ne feledjük el, hogy ezt az amerikai producerek annakidején azért alapították, hogy saját magukat megünnepeljék, szóval az Oscar-hoz is körülbelül így kell viszonyulni. Mindenesetre az idei Oscar szezonban csipegettem a Legjobb film kategóriát elnyert alkotások közül, hogy mennyire is bizonyultak időtállónak illetve, hogy mennyire volt jogos az Akadémia döntése.

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Jerzy Hoffman, a veterán lengyel rendező, még mindig aktív. Neki köszönhetjük, többek között, a Sienkiewitz trilógia képre vitelét. "Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kislovag" - ismerősek a címek, ugye? Romantikus, látványos, gazdag kiállítású filmek voltak, és szép sikerrel vetítették őket a filmszínházakban. A kedvező fogadtatásuk minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy ő készíthette el 2011-ben az első 3D-ben leforgatott, rendkívüli költségekkel járó lengyel mozit. A térhatású változatot persze nem láttam, hozzánk még nem jutott el. Ám előző munkáinak ismeretében a kétdimenziós változatra is kíváncsi voltam.