Több évtizedes filmeket folytatni első hallásra szörnyű ötletnek tűnhet, de abban a korban, amiben az új elképzeléseket a régiek felmelegítésével igyekeznek pótolni, logikus lépés. A drága jó '80-as évek látszólag kimeríthetetlen tárházat jelent erre a célra, hisz bővelkedik máig kedvelt filmekben, melyeket, ha szándékoztak is folytatni, a készítők elfoglaltsága (értsd. sikeressége) okán erről idővel letettek. Nem is oly rég a Szellemirtók - Az örökség bizonyította be, hogy az új résznek nem kell különösebben jónak lennie, pont elég, ha a megfelelő húrokat pendíti meg.

Szerencsére Gotti-ból is létezik egy korábbi film, igaz "csak" egy TV film, azt viszont az HBO készítette, úgyhogy meglepően magas színvonalról beszélhetünk. Lényegében egy mozifilmet kapunk tehát, amit a tévében adtak le, költséghatékonysági szempontból. Azonban a sikere akkora lett, hogy később ez hívta életre a hat évadot megélt Maffiózókat.

Korábban annyi, hogy a Szemtől szemben rendezője a jakuzáról fog sorozatot csinálni önmagában elég lett volna, hogy számoljuk a napokat míg az eredmény műsorra kerül. Michael Mann időközben sokat lefaragott a hírnevéből, költséges mellényúlásai után a tévé képernyőkre való visszatérése szinte utolsó mentsvár volt. Egykoron pont a Miami Vice révén aratta az első komolyabb babérjait, azonban a Tokyo Vice a '80-as évek sokat emlegetett krimisorozatával csupán névrokonságban áll. Jake Adelstein könyve régóta várt a megfilmesítésre. Úgy volt, hogy Daniel Radcliffe főszereplésével mozifilm lesz belőle, hogy végül nyolc részes sorozatként az HBO Max streaming kínálatát gyarapítsa.

Azt hiszem ezek után bátran hátradőlhetek a székemben, mert halálom napjáig nem fogok látni még egy olyan rossz filmet, mint ez a borzalomhalom Gotti. De kellett nekem reménykedni, pedig már a plakátja is intő példa volt, egy igénytelen fotó, a morcos, hájas Travoltáról, ahogy szigorúan néz, és ennyi. Egyetemi tablóképnek talán még elment volna.

Új sorozatunkban közösen kiválasztunk 1-1 filmet, amit mind a ketten megnézünk, majd közösen megvitatjuk, hogy miért is volt érdemes rászánni az időnket. Mivel alaposan ki akarjuk beszélni ezeket a filmeket, ezért ezek mindig erősen SPOILEResek lesznek. Első választásunk Brian DePalma 1984-es, azóta kissé feledésbe merült, talán kissé alul is értékelt thrilleréről, az Alibi testről lesz szó. Ha még nem láttátok, azt javasoljuk, hogy előbb mindenképpen nézzétek meg, aztán gyertek vissza ide, és írjátok meg kommentben, mit gondoltatok róla.

- Mielőtt tovább rohansz, hagy kérdezzek valamit; mikor voltál utoljára boldog?

- Hmmm, nehéz kérdés, hagy gondolkozzak kicsit, talán mielőtt beültem a moziba, hogy megnézzem ezt a szép nagy darab rakás szart.

Rég írtam toplistát - meg soká is fogok - de nem bírtam ki hogy most már rendre oldalakon keresztül ezen filmek falloszát polírozó kritikák láttán ne terítsem ki kártyáimat, hogy valójában ezek a filmek értetlenek, értelmetlenek, éretlenek, és még valami é-betűs ami eszetekbe jut. Nehezen jutottam döntésre, de szerencsére az IMDb-hez mindig lehet fordulni, hiszen annál nagyobb sznob lista a világon nincs. Következzék tehát a világ tíz legrosszabb filmje, aminek ráadásul semmi értelme sincs. Ezúttal nem CSAK Scal szerint.

Kicsit vártam vele, hogy leülepedjenek a kedélyek, de azért ugye senki nem hitte, hogy nincs véleményem a témában? Főleg miután végigszoptam egy hónapot a tavalyi év legszarabb filmjeivel.

Na ilyen az, amikor kötelességből kell írni egy filmről. Ez volt az egyik legelső Oscar várományos film, amit láttam, és ha már annyit emlegettem a különböző egyéb cikkek alatt úgy voltam vele illene írni róla valamit. Úgyhogy ez lesz az utolsó olyan film, amiről még az Oscar díjkiosztó előtt írok. Persze ez nem jelenti azt, hogy önmagam, meg a nyájas olvasó kínzása érdekében ne írnék majd a maradékról a következő pár napban.

A most következő alany ugyan nem került be a legjobb film díjára jelöltek közé, de még talán azt is megérdemelte volna, mert sokkal jobban sikerült, mint a legtöbb ami igen. Amiért egyeseknek unalmas lehet, az a túlzottan belterjes történet, miszerint egy valóban létező amerikai házaspár viszontagságait követjük benne nyomon, akik egy olyan tévésorozatban szerepeltek, amit az amerikaiakon kívül ma már a kutya nem ismer. Illetve ma már ők sem, csak azok akik régi sorozatokat darálnak. Vagy érdekli őket a régi Hollywood, amikor még létezett RKO Pictures.

El se hiszem, hogy a végére értem. Ugyan maradtak még filmek, melyek közül válogatok a következő napokban, de a helyzet az, hogy a tíz nagyfilm mindegyikét megnéztem immáron, és egyre kétségbeesettebb lettem - volna - ha érdekelne az Oscar és nem csak azért csinálnám, mert eszméletlen nagy nézettséget hoz. No de, az eredeti West Side Story 1961-ben akkora siker lett, hogy a rákövetkező évben nem kevesebb, mint tizenegy Oscarra jelölték, amiből tízet meg is kapott, ezzel letaszítva a trónról, az addigi első helyezett Gigi-t, már ha a musicaleket nézzük, mert a Ben Hurnak már ekkor is tizenegy Oscarja volt. No, fogadjunk, hogy a remake nem fog ennyit kapni!

Szóval azt hiszed, eddig tudtad mi az a Geek?

Hát nehéz út vezet a szerelemhez, jelen esetben százharminc eltékozolt perc, aminek borítékolható a vége, az odáig vezető út pedig nem, hogy göröngyös, de akkora vargabetűk halmaza, amire nem is tudom mióta nem volt példa. És közben még csak az sem derül ki, miért ez az idióta cím?

Hétvégén Oscar és még hiányzik négy film a brancsból. Mai alanyunk az első amire azt mondom, megérdemelten válogatták be, bár tartok tőle, ha nem siketekről szólna, csak egy szimpla coming of age filmecske lenne, és sokkal kevesebb figyelmet kapott volna. Az Apple szerzeménye tavaly tarolt a Sundancen, így várható volt, hogy jelölik bár szerintem nem azokat, és nem úgy, ahogy tényleg megérdemelte volna. Ráadásul csak kiderült a végére, hogy EZ IS egy remake.

Ha így haladunk a végén megérjük, hogy tényleg ez lesz a legértelmesebb film, amit Oscar díjra jelöltek.