„Emberforma felhők kószálnak az űrben.”

Olyan 12-13 éves lehettem, mikor az általános iskolából páran elmentünk színházba, megnézni a Hair-t. A hatása leírhatatlan volt, talán életemben először élhettem át igazi katarzist a darab végén, de ez semmi ahhoz képest, ahogy az akkori gondolkodásmódomat sikerült véglegesen átformálnia. Szerény írónk azóta is megrögzötten pacifista és háborúellenes maradt, továbbá olthatatlanul szomjazik a szabadságra, ráadásul a kamaszkori lázadás is egyértelműen ezzel az élménnyel vette kezdetét. Arról nem is beszélve, hogy az előadás közepén néhány szereplő még meztelen is volt, én meg talán még nem is láttam azelőtt ruha nélkül felnőtt nőt. Kétségtelen, hogy ez az előadás ma már nem menne akkora eseményszámba: a dalszövegek magyarítása például finoman szólva is kissé gagyira sikeredett, de az akkori életkoromnak sokkal jobban megfelelt, mint az eredeti néhol kissé elvont, utalásokkal teletűzdelt frázisai.

Míg a Marvel képregény-kiadó teljesen meghódította a mozivásznakat, a rivális DC Comics hosszú ideje csak botladozik. Az aktuális Batman- illetve Superman-filmeken kívül eddig nem termett számára komoly babér, ám a játékbizniszben 2013-ban nagyot húzott, amikor a NetherRealm Studios fejlesztésében kiadta az Injustice: Gods Among Us c. bunyós játékot. Kapóra jött a Bosszúállók nem sokkal korábbi sikere, így a játékosok még nagyobb kedvvel vetették rá magukat a cuccra, melyben a DC-univerzum szinte összes hőse és gonosza felsorakozott egy világraszóló háborúra a zsarnokká előlépett Superman ellen. A történet szerint a kriptoni elméje megbomlott szerelme, Lois Lane és meg nem született gyermeke elvesztése miatt. Dühében végzett a halálukért felelős Jokerrel, majd totális uralomra tört. A hősöket, akik ellenálltak akaratának kíméletlenül elpusztította. Ebbe a szép új világba érkezik Batman, Wonder Woman, Green Arrow, Aquaman és Green Lantern, akiket egy ismeretlen rángatott át egy másik dimenzióból, hogy segítsenek megdönteni Superman elnyomó rendszerét. 

Az Áltengerészekhez hasonlóan ezt a filmet is rengetegszer láttam a 90-es évek elején, azonban ez egy sokkal minőségibb darab. A francia–olasz koprodukció legnagyobb erénye – azon túl, hogy eszméletlenül vicces –, hogy az egyik legrealisztikusabb történelmi alkotás, amellyel még csak kötözködni se igen tudnék. Gondolkoztam ugyan, hogy esetleg a történelmi sorozatomba is beillesztem, de egész egyszerűen erről a korszakról alig tudunk valamit, nagyon kevés írásos emlék maradt fenn, ráadásul I. Dagobert a frankok egyik legjelentéktelenebb uralkodója volt. Lényegében nem csinált a büdös ég egy adta világon semmit. Kínozta szolgáit, eljárt vadászni, herdálta a Merovingok megmaradt vagyonát, és állítólag – dacára annak, hogy az egyik legrondább uralkodó volt, vagy pont ezért – éjjel-nappal kefélt, már ha nem a feleségéről volt szó. Birodalma mindezt úgy honorálta, hogy a Karolingokig ő volt az utolsó „király”, aki még egy nagyjából egyesített terület felett uralkodhatott. Az utókor viszont kegyesebb volt hozzá, és kalandjaiból filmet készített.

Komolyan azt hiszitek, hogy a Disney-rajzfilmek bájosak és ártalmatlanok? Az alábbi listával szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, így hát következnek a legelvetemültebb, legalávalóbb, legaljasabb, legfélelmetesebb, legmocskosabb, legkegyetlenebb, leggonoszabb gonoszak, akiket az egeres cég valaha megalkotott.

És azt hallottad, hogy az Új Világrend valójában már rég kiépült, és azért nem jutsz ötről hatra? A fiad se fog, meg a lányod se, mert előre leosztották a lapokat, hogy ki fog nyerni az X-faktorban, meg a Való világban, sőt jövő héten kihúzzák a lottószámokat, és már az is megvan, hogy a nyertes hányas kórteremben fog nyáladzani a Hárs-hegyen, mert természetesen beleroppan a hirtelen jött gazdagságba. Ne aggódj, te bele se fogsz szagolni, mert már a génjeid rosszak. Egész életedben fertőztek! Mivel? A vízzel, amelybe fluoridot kevernek, a kötelező oltásokkal, amelyektől csak az lesz rosszul, aki igényli – pénzért, persze, mert különben gyanús lenne –, a kajával, amiben nem azért van annyi adalékanyag, hogy neked jó legyen, és a sok permetezéssel, hát nem szoktál az égre nézni? Ettől vagy buta, mint a föld, ettől maradsz irányítható, persze annyira azért szabadon engedik a pórázt, hogy felnevelj te is két-három rabszolgát, kell az utánpótlás. Azt hiszed, bármi a te döntésed, a média erről szól, belemanipulálják az agyadba, mit vegyél, hogy vegyél, vajon miért nem olyan műsorokat látsz, ahol az emberek összefognak, minden verseny arról szól, ki ejti ki a másikat. Régen csak az iskolákban kezdték, de ma már a bölcsődében ezt tudatosítják a gyerekben. A sok hülye nő meg mennyire örül neki, hogy emancipálódhatott, ébresztő, kellett a munkaerő, mert ők már lassan kétszer annyian vannak, mint a férfiak, ráadásul szívósabbak, elszántabbak. Nem vetted észre, hogy a legrohadtabb munkákat ők csinálják? És persze otthon ugyanúgy főzzenek, mossanak, vasaljanak. A családokat egymásnak kell uszítani, mert a többségben az erő, az egyén pedig sebezhető, és a társadalom alapja a család. Mit gondolsz, miért terjed manapság, hogy nem is kell már házasodni, az olyan ódivatú. És persze kellenek a dezinformátorok, akik miatt az összeesküvés-elméletgyárosokat mindenki hülyének nézi, épp ezért fogunk mindent elérni, mert úgy manipulálunk, hogy azt hiszed, átlátod a rendszert, közben meg lövésed nincs. Most komolyan azt hiszed, saját akaratodból olvasod ezt a cikket? Na, kattints szépen a „tovább”-ra a kép alatt!

Itt a vége. Bryan Mills utoljára veti be különleges képességeit. Az első részben még hurrikánként söpört végig a párizsi emberkereskedők hálózatán, hogy megmentse a lányát, Liam Neeson pedig a szemünk előtt vált akciósztárrá. A pénzt és a forgatókönyvet szállító Luc Besson nem győzte számolni a bevételt, amihez kivételesen elismerő kritikák is társultak. A siker kikényszerítette a folytatást, melyet igazán senki se akart, a többség utálta, mégis mindenki megnézett. Neeson esküdözött, hogy ennyi. Ezt a sztorit nem játszhatják el harmadszorra, és ebben tökéletesen igaza volt. A színész megváltoztatta álláspontját, amikor kapott egy kövér csekket Bessontól, aki megígérte, hogy az Elrabolva 3-ban nem rabolnak el senkit. Nagy ötlet, aminél csak az volt a zseniálisabb, hogy visszahozta a második rész rendezőjét, a dilettáns Olivier Megatont.

- És mondja, atomtámadás ellen is véd ez?

- aaa... az ellen nem vééééd...

Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek egy tehetséges és fiatal író-rendező kisfilmjét. A „Tovább” gombra kattintva megtalálhatjátok magát a rövidfilmet, azt követően pedig egy minikritikát tőlem és egy rövid interjút Mészáros Mártonnal, a film készítőjével.

„Senki nem mondhatja azt, hogy senki, anélkül, hogy valaki lenne.”

A londoni író, Alan Alexander Milne fia, Christopher Robin 1920-ban született, Milne karrierrje pedig egy évre rá lódult meg csak igazán Kaland a nászúton című vígjátékával. Fiának egyéves születésnapjára, 1921. augusztus 21-én egy játékmackót ajándékozott, amelyet Edwardnak neveztek el. A medve ezen a néven szerepel Milne első gyerekverskötetében, a When We Were Youngban (Amikor még kicsik voltunk). Később, egy londoni állatkertben tett látogatást követően Christopher Robin megváltoztatta a mackó nevét Winnie-the-Poohra. A londoni állatkert medvéjét ugyanis Winnie-nek hívták, mivel a gazdája, Harry Colebourn Winnipegből származott. (Róluk egyébként 2004-ben film is készült Az igazi Micimackó címmel, Michael Fassbender főszereplésével). Christopher Robin gyermeki agya a medve Winnie nevét valamiért összekombinálta egy Pooh nevű hattyú nevével.

A Disney stúdió fennállása óta hírhedt arról, hogy szereti kiszedegetni a mesékből a sötétebb hangulatú történeti elemeket. Nem lehetett se túl felnőtt, se túl szomorú, amit a mozikba küldtek, mert a szegény gyerek még a végén összezavarodik, és nem akar Disneylandbe menni. Fura volt hát, hogy pont ők akarnak filmet készíteni James Lapine és Stephen Sondheim musicaljéből, aminek épp az volt a lényege, hogy lerántotta a mesehősöket a valóság talajára és elszakadt a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” hamis idillképétől. Sondheimnek a premier előtt néhány hónappal kiszaladt a száján, hogy a stúdió jelentős változtatásokat eszközölt a darabon, amit az egeres cég hevesen tagadott. Az igazságot most magunk ellenőrizhetjük, ugyanis a 2015-ös évet a magyar mozikban a Vadregény kezdi!

A szokásos évi toplistám kommentjei között felmerült Danialves kolléga részéről az építő jellegű kritika, mely szerint nem lehet teljes egy éves lista azon gyöngyszemek nélkül, amelyeket nálunk Magyarországon ilyen-olyan okok miatt nem hoztak be. A forgalmazók valószínűleg több filmet mutattak be tavaly a mozikban, mint bármikor korábban, de természetesen így is sok minden kimaradt, amiért nem tudom hibáztatni őket, mégiscsak egy üzleti alapon működő dologról van szó elsősorban. Filmes blogként azonban egyik legfontosabb feladatunk belökni az olvasót a mainstream mocsarából a függetlenebb-bátrabb filmek Mekkájába. A közhely szerint legalábbis, valójában utóbbi kategóriában is nagy műgonddal kell kihalászni a valódi gyöngyszemeket, csakúgy mint az igazi gyöngyhalászoknak. Ha pedig lúd, akkor legyen kövér alapon, itt az utóbbi idők 14 legjobb filmje, amely nem volt nálunk hivatalos formában elérhető. (A blog teljes szerkesztősége természetesen mélyen elzárkózik az illegális tevékenységek minden nemű formájától, a filmeket egytől-egyig külföldön, illetve különböző filmfesztiválokon láttuk. Azt is csak az ismerőseink ismerőseinek az ismerőseitől tudjuk, hogy a következő alkotások egy kivételével mind elérhetőek magyar felirattal).

Igazán érdekes állatfaj az ember. Képes azt hinni, hogy mert valamiért úgy gondolta egyszer jó ötlet egy kiadós hányással mérföldkőként aposztrofálni egy napot, az bármiféle jelentőséggel bír. Lezárult egy év, ami tegnap volt, az mind csúnya és gonosz, ami holnap jön az patyolat tiszta és hófehér... de leginkább ismeretlen. Amikor 2014 elkezdődött néhány ismerősöm teljesen meg volt győződve, hogy minden más lesz, egyesek örömmel írták ki a Facebookra, hogy "végre véget ért életem legszarabb éve" és hasonló baromságokat. Miért gondoljuk azt, hogy a sorozatos szopásoknak véget tud vetni egyetlen éjszaka? Ott bezárunk egy ajtót, amin nem tudnak utánunk jönni a rossz szellemek? Különösen, hogy az IDŐ nem tud róla, hogy ezek a csenevész - alig tízezer éve öntudatra ébredt - pondrók őt felosztották még nanoszekundokra is, csakhogy bele ne őrüljenek végtelenségébe, megfoghatatlanságába, és - elnézést a szóviccért - időtlenségébe. Mi van, ha az idő úgy gondolja, hogy ő most 3 sztenderd évig menstruál? Vagy is 2014 IS 2013, sőt mindkettő 2012 valójában. Csak hosszabban. Vagy mi van, ha az IDŐ is tisztában van saját években számolható mivoltával, csak éppen ő szeptember 16-tól számítja a megújhodást? És ha félévekben számol? Miért is indítottam ilyen messziről? Mert totálisan igaz ez a gondolkodás a filmes világot illetően is. Tehát nagyon optimistán fogalmaztunk a tavalyi podcast során, miszerint 2014 BIZTOS jobb lesz 2013-tól. Ugyanolyan szar volt, vagy ha ez lehetséges, még szarabb. ÍME.

Sajátos toplistámban ezúttal is az elmúlt esztendőből emeltem ki egy-egy meghatározó pontot. Vigyázat a poszt nyomokban szabadszájúságot tartalmazhat!

Hogy melyek lettek idén a legjobb cikkek, az meglehetősen szubjektív, de hogy mire volt kíváncsi leginkább a közönség, az már sokkal jobban behatárolható. Ezért úgy döntöttünk, idén először – minthogy az oldal lassan három éve üzemel – közzétesszük a tíz legnépszerűbb, legolvasottabb cikkünk toplistáját. Én a saját oldalamnál régen minden év végén csináltam egy hasonló kimutatást, mert néha totál meglepő dolgok derülnek ki. Olyasmit olvasnak el sokan, ami meg se érdemelné, és olyat hanyagol a nép, amibe szívét-lelkét beleadja az ember. Éppen ezért – és hogy kicsit megörvendeztessem a szerkesztőséget így év végén – a lista után személyre szabott kimutatás is következik a legolvasottabb és a legkevésbé olvasott cikkekből, valamint ismertetem a három legtöbb like-ot  és legtöbb kommentet kapott írást is. Remélem, mindenki kényelmesen ül.

Ez az év se változtatott a filmiparban uralkodó trendeken, ám az érdektelenre csiszolt folytatások, rebootok, és képregény-adaptációk özönében továbbra is készülnek izgalmas, eredeti filmek, amik nem egy tízéves intelligenciájára vannak szabva. Csak nehezebb őket megtalálni. Elsikkadnak a heti nyolc premier között, vagy el se jutnak hozzánk. Idén emiatt nem csupán a hazai mozi- és DVD-bemutatókból válogattam, hanem a „netes premierekből” is. A visszaszámlálás húszról indul, kezdjünk is neki!

Sokáig nagyon el voltam keseredve idén, mert valahogy elmaradoztak a jó filmek, viszont annál több csalódásba botlottam. Végül azért sikerült 2014-nek is szépítenie, ráadásul 10-nél több film került fel a szokásos év végi toplistára, de azért maradjunk annyiban, hogy nem a mozi történelmének csúcspontjaként fogunk emlékezni a 2014-es esztendőre. Következzék hát a magyar mozikban bemutatott 12 legjobb film!