Ezt a filmet mindenkinek levetíteném, aki pedagógusi pályára készül. Afféle elvonóként, jól gondold meg mire adod a fejed, még van visszaút. Előre felkészültem másfél óra dögunalomra, de annyira elképesztően feszesre vágták, hogy képtelenség róla elkalandozni akárcsak egy másodpercre is. Öt díjat is elvitt a legutóbbi német filmfesztiválon, és ezt nevezték idén a németek a versenyszekcióban. Az utóbbi idők legjobb német filmje, ez kétségtelen, még úgy is, hogy egy török rendező kellett hozzá.
Az hiszem a tavalyi legértelmesebb Netflix produkció, kétségkívül ez a film volt, amely több mindenre is bizonyíték. A legfontosabb, hogy úgy néz ki, még 2023-ban is lehet úgy készíteni filmet a leszbikusokról, hogy a film ezt nem tolja ötperceként az ember pofájába, ezzel máris elvágva magát azoknál, akik lassan csak emiatt nem néznek meg egy emberi történetet. Aztán meg arra is, hogy lehet úgy sportfilmet készíteni, hogy az valójában egész másról szóljon, éppen ezért izgalmas legyen annak is, akit abszolút hidegen hagy bármiféle sport, sőt meg tudja érteni és át tudja érezni a szereplők kínlódását, és küzdelmeit. És ez elvezet a harmadik igazsághoz, amit undorító clickbait módon, csak akkor tudsz meg, ha a továbbra kattintasz.
Legutoljára a nagy tizesből ezt a filmet láttam, mert az Amazon Prime volt olyan kedves és az utolsó pillanatban vette fel a repertoárjába. Persze ódzkodtam a megtekintésétől, mert ordított róla, hogy ez lesz a fekete film a listából, amiből ezer ilyet láttam már. Mint kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az Amerikai irodalom ugyanis egy elképesztően progesszív fekete szatíra, ami semmiféle érdeket vagy idológiát nem szolgál ki, és pontosan ezért nem is fog nyerni semmit.
- Mamucika, ez micsoda?
- Ezek itt dáliák kislányom.
- És az ott micsoda?
- Az meg tobozvirág, nézd milyen szép, ahogy épp nyílik.
- És amaz, az micsoda?
- Az ott egy zsidó.
Azt hiszem, minden embernek meg van a chips zabálós időszaka. Ez többnyire fiatalkorban lezajlik, amikor végre betöltjük a tizennyolcat, és többet a hülye felnőttek nem pofáznak, hogy mit együnk, meg mit ne, mert nem egészséges. Úgyhogy tömjük magunkba a Chio és Lays chipseket, a Pom Bart, a Pringlest a különböző tortillákat meg a Cheetost. Jó esetben miután lenyugodtunk, már csak hébe-hóba veszünk egyet nassolni filmnézés mellé. És persze vannak, akik soha nem növik ki ezt a korszakukat. Na hát ez a film nem nekik szól.
A rossz filmek egyik csalhatatlan jellemzője, hogy unalmasak, vontatottak, de cserébe legalább jó hosszúak, mert nagyot, mélyet csak így lehet mondani. Ezen szabály alól csak a gagyi horrorfilmek képeznek kivételt, mivel azok többnyire a kilencven percet sem érik el, mégis olyanok mintha három óráig tartanának. Na most a Kicsinyítés legnagyobb sajnálatunkra nem horror, mert akkor másfél órával megússzuk százharmincöt perc helyett.
- Na milyen vót a Dűne?
- Őszintén?
- Csakis!
- A film elején Atreideseket lángszóróznak, a film végén meg Harkonneneket.
- Így megy ez.
Mondj egy kibékíthetetlenül sztereotip, de alapvető ellentétet az állatvilágból. Ugye, hogy a kutya és a macska jut eszedbe? Na és akkor mondj egy hasonlóan frappáns, civakodásra, egymás agyára menésére, de egyszerre egymáshoz vonzódásra is képes párost úgy en bloc a bolygón? Hát persze: a férfi és a nő.
Könnyed esti kikapcsolódásnak tűnhet eme film, melyben két barát, asszonyt, mobilt, gondokat hátrahagyva kikapcsolódik egy laza hét erejéig, nagyon finom borokat kóstolnak, és egy utolsó nagyot buliznak, mielőtt egyikük kimondaná a boldog(talan)ító igent. Vagy mégsem? Ha megnézzük a rendező nevét, és csekkoljuk, hogy ugyanaz a fószer, aki EZT is tető alá hozta, akkor azért már számíthatunk egy kisebb önismereti túrára is, melyből - és higgyétek el, most tényleg így van - akkor jöttök ki jól, ha egyik szereplővel sem tudtok azonosulni.
Lehetne, bár inkább fordítva igaz, ugyanis Dönciéket majdnem öt évig generálták. Plusz még pár év ha a tervezési fázist is beleszámoljuk. És mindezt magyarok - igen magyarok - csinálták szépen suttyomban.
Akár ez is lehetne a címe a filmnek. Vagy bármi más. Mondjuk Az ember tragédiája, jaaa, hogy az már foglalt? Talán elég beszédes, hogy a film honlapja még mindig coming soon állapotban van, pedig kb. négy hónapja volt az amerikai premier. Vagy, hogy első nap talán 30-an voltunk a moziteremben? Ez nem hiszem hogy számítana csak mellékzönge semmi más. Ugyanis egyedül a film számít sajnos.
A Farkasember Londonja legalább öt évvel későbbi, mint Sherlock Holmesé, legalábbis a Tower Bridge készületi fokát nézve. Ezt leszámítva azonban látványban szinte semmi különbség a kettő között, akinek bejött Holmes legújabb kalandja, az élvezni fogja a Farkasember újabb reinkarnációját is.
