Why Don't You Play In Hell? (2013)

2021. november 22. - Oldfan

Mindig érdekes, amikor a filmesek önmagukat veszik górcső alá. Ha komolyan teszik, akkor azért, mert bizalmas részleteket tárnak fel. Ha komolytalanul, akkor pláne jóra számíthatunk, hiszen ki ismerné tőlük jobban azt a belterjes világot, és hogy miket lehet onnan parodizálni? 2013-ban Velencei Filmfesztivál egyik korai vetítési darabja volt a „Why Don’t You Play In Hell?” „Guglis fordítás” esetén az angol címre azt kapjuk, hogy „Miért nem játszol a pokolban?” Nem igazán adja vissza azt, amit az alkotók üzennek nekünk. Közelebb áll hozzá ez: „Akarsz szerepelni a pokolban?” Részemről úgy vélem, magyarul kérdőformában igazán jó megoldást nem kapunk. Viszont a felszólításos megoldás, vagyis a „Csináljunk jakuzafilmet!” annál inkább ül. Japánban hasonlóan talányos címet kapott, ami nagyjából úgy adható vissza, hogy „Mi a gond a pokollal?” Szóval, pokolian talányos az egész, de csak addig, amíg meg nem nézzük a történetet. Akkor kiderül, hogy a szó szerinti és átvitt értelmű variációk egyaránt terítékre kerülnek. Azt hiszem, a fentiekből már könnyen sejthető, nem kifejezetten matiné vetítésre való a darab. Hacsak nem olyan matiné előadásra vágyunk, amilyet a Monty Python csapat a „Brian élete” alkotásukba csempészett bele. De jöjjön a lényeg.

why_don_t_you_01.png

Tovább

Cowboy Bebop - Csillagközi fejvadászok (1998-1999)

2021. november 21. - scal

27 éves koromban, 2006 novembere és 2007 márciusa között, tehát 2006-2007 telén minden egyes éjszakán három választásom volt. Vagy pornót nézek, vagy a Budapest TV végtelenített timelapsét, vagy pedig az akkoriban indult A+ csatornát, amely az itthoni anime hullám harmadik fázisát indította be, és dacára, hogy csak hat órában sugárzott megosztva a Minimax-al, nagy szerepe volt benne, hogy végre a mainstream közönséget is elérje ez a különös világ. Olyan sorozatokat hozott el amiket addig sehol nem mutattak be, mint pl. a Full Metal Alchemist, Full Metal Panic, Trigun, meg a világ legjobb animéje, a Cowboy Bebop.

af54be93-ee11-475c-b786-3543a9a7d4ba.jpg

Tovább

Újabb Tíz YouTubeer, akiket mostanában nézek

2021. november 15. - scal

Majdnem pontosan öt éve írtam meg a YouTube-os listámat, és sokat gondolkodtam azóta, hogy ideje lenne frissíteni (sok listámat illenók frissíteni), leginkább mert azelőtt többnyire külföldi csatornákat néztem, viszont öt év alatt sokat változott a világ, és kinyílt a magyar YouTube. Persze a maga hátrányaival. Ennek köszönhetően ebben a listában most sokkal több magyar szereplő fog helyet kapni. Átnézve a legutóbbit arra jutottam, hogy bár továbbra is maradtak onnét csatornák, amiket még nézek, szinte teljesen kicserélődött az ízlésem, érdeklődési köröm.

Lássuk, melyek ezek!

image_750x_5ec425c1e9f0f.jpg

Tovább

A legjobb mozielőzetesek a múltból

2021. október 30. - Santino89

Úgy tűnik manapság mindenki odavan a trailerekért, egy adott film vagy játék esetén az előzetes hype gyakran sokkal nagyobb, mint az a hatás, amit maga a kész “termék” hagy az emberben. Egy ideális világban ez persze fordítva lenne, de az okokat nem olyan nehéz kitalálni: 2-3 percnyi szórakoztató tartalmat jóval könnyebben össze lehet állítani, mint egy 2-2,5 órás mozit. Abba pedig már bele se menjünk, hogy a forgatókönyvek költségvetése milyen arányban áll a marketingre szánt lóvéval. Mindenesetre a különféle youtube és facebook kommenteket elnézve nekem az az élményem, hogy a premier előtt minden utolsó negyvenedik reboot A VILÁG LEGJOBB FILMJE, amit alig várunk, a premier után pedig minden SZAR VÓT, ami az időnket sem érte meg, nemhogy a mozijegyek árát. 

e03c2f9c-cbd8-4097-a0fd-5780e5c7ba58.jpg

Tovább

Squid Game - avagy a Dél-koreai kalmár meséje

2021. október 23. - scal

Jól van. Röviden összefoglalom amit mondott. Valaki játékért több tízmilliárd vont ajánlott, ezért maga vele ment. Pirosalámpa, ződalámpát kellett játszani, és aki lebukott, azt agyonlőtték. De amikor elakart jönni, elengedték, és nem tudja hogy néznek ki, vagy hogy hol történt az egész. Jól mondom?

squid-game-movies.jpg

Tovább

Dűne - Első rész

2021. október 21. - Santino89

Már nagyon régóta nem tudtam úgy igazán lelkesedni egyetlenegy trailerért, vagy egyetlen közelgő mozifilmért sem. 

Aztán jött a Dűne előzetese.

Számomra hipnotikus élményt jelentett, a gyönyörű képekkel, az áthangszerelt Pink Floyd zenével. Végre újra azt érezhettem, hogy ÉN EZT LÁTNI AKAROM. MOST.

Annyira felbuzdultam, hogy megvettem az eredeti regényt, csak azért, hogy aztán majd a moziból kijövet elmondhassam: a könyv jobbvót. 

Arra azonban nem számítottam, hogy egyike lesz a legjobb regényeknek, amiket valaha olvastam. Teljesen magába szippantott a Dűne világa, a karakterei, a mitológiája, a komplexitása, a főhős időn kívül álló látomásai, és az az elképesztően epikus hangvétel, ami ennek a csodálatos műalkotásnak minden egyes oldaláról árad.

Szóval ezek után könnyen lehet, hogy kicsit lehetetlen elvárások elé állítottam a filmet rendező Denis Villeneuve-öt.

fdsffsf_brsc_1280.jpg

Tovább

Nincs idő meghalni

2021. október 01. - Santino89

Régen volt egy mondás a Bond rajongók körében: “Nincs Bond film erények nélkül.” Aztán elkészült a Spectre. A Nincs idő meghalni pedig minden idők legrosszabb 007-es kalandjának az egyenesági folytatása. Amiben a főszereplő nem akart játszani. Ahonnan lelépett az eredeti rendező, az egyébként rendkívül tehetséges Danny Boyle. Aminek Hans Zimmer az utolsó pillanatokban írta meg a zenéjét. Amit újra kellett íratni egy brit színésznővel, nehogy Bond toxikus maszkulinitása (sic!) miatt twitter hadjárat induljon a legpatinásabb franchise ellen. A végterméket pedig nem lehetett másfél évig bemutatni a világ nagyvásznain. Így utólag azt mondom, jobban is jártunk volna, ha soha nem látjuk ezt a filmet.

daniel-craig-as-james-bond-in-no-time-to-die.jpeg

Tovább

Ilyen volt a 30. Művészetek Völgye (élménybeszámoló)

2021. július 30. - Filmbook

Küldöm ezt az élménybeszámolót mindenkinek, kivéve aki lehallgatta, amikor anyukámnak elmeséltem telefonon.

Ma már senki nem olvas cikkeket. Én pedig nem gondoltam arra, hogy írjak egyet egész addig, míg be nem szálltam a Művészetek Völgyére tartó Oszkár járatba, ahol rögtön nekem szegezték a kérdést, hogy újságíró vagyok-e, majd a nemleges válasz ellenére, hogy azért lenne-e kedvem írni egy cikket a hétvégéről. Na-ná, bab-ám, na-ná.

cirquedutokertfotoboltreszattila.jpg

Tovább

30 - Művészetek Völgye - Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend

2021. július 06. - Filmbook

30. Jubileumát ünnepli július 23.és augusztus 1.között a Művészetek Völgye! Sok-sok könnyűzenei koncerttel, irodalmi, színházi, népzenei, komolyzenei és képzőművészeti programmal, valamint biciklis, gyalogos túrákkal és a megszokott Völgyhangulattal tér vissza az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja.

kobanyaudvara.JPG

Tovább

Orosz szimfónia 1994

2021. április 03. - Oldfan

A világban időről-időre sorsfordító események játszódnak le. Az emberek ezeket néha érzékelik, néha nem. Azoknak, akik megérték és megélték a XX. és a XXI. század fordulóját, nehéz lett volna nem érzékelni egy nagyhatalom eltűnését. 1991-ben megszűnt a Szovjetunió, a rettegett, vagy csodált, - mindenkinek a saját érzelmei szerint – a világ sorsát évtizedeken át jelentősen befolyásoló szuperhatalom. A folyamat az ország méretéhez képest viszonylag gyorsan zajlott le. Úgy, mint a természetben valami kataklizma. Vagy mint valami biblia jövendölés. Például az Armageddon. Konsztantyin Lopusanszkijnak, A halott ember levelei film közismert rendezőjének, pont ez jutott eszébe az események láttán. Mint érzékeny művész, természetesen nem hagyhatta veszendőbe menni a témát., így egy újabb látomásos filmmel gazdagodott az életműve.

orosz_szimfonia_07_1.png

Tovább

Az a 10 alkotás, amivel mostohán bánik a tévé

2021. április 01. - scal

Vannak bizony filmek, sorozatok, amiket jobb sorsuk arra predesztinálna, hogy a normálisabb tévéadók legalább évente egyszer levetítsék, de azok az idők már eljártak. Már csak showműsorok, meg beszélgetős műsorok vannak, hülye rajzfilmek, és híradó, amiben egy éve mást se lehet hallani minthogy maradj otthon és nézz filmeket. Szóval ha már a tévéadók cserben hagyják az embert, gondoltam szedjük össze melyik az a tíz elfeledett műremek, amit jó lenne ha legalább egyszer mindenki láthatna életében, de ha a televíziócsatornákra várunk hát csak nézhetünk mint boci a moziban.

thatsall.jpg

Tovább

Volt egyszer egy Gőgös Gúnár Gedeon... (bevezető, és első rész)

2020. december 24. - scal

Mielőtt elkezdtem volna kutatni a Gőgös Gúnár Gedeon után, meg mertem volna esküdni, hogy az Ablak-Zsiráfot sokkal többször és több példányszámban értékesítették az elmúlt évek alatt. Azonban, tekintettel arra az aprócska, ámde el nem hanyagolható tényre, hogy a GGG 1962-es, - tehát két év múlva lesz a 60 éve, hogy szinte minden évben kiadják -, az AZ meg cirka tíz évvel később 1971-ben született meg, rá kellett döbbenjek, hogy EZ a hazánk legtöbbször kiadott, és legtöbb példányszámban eladott könyve, Varga Katalin pedig egy bestseller írónő.

gogos-gunar-gedeon-1.png

Tovább

Night of Dark Shadows 1971

2020. július 27. - Oldfan

Mint azt egy előző cikkben írtam, a Dark Shadows TV sorozat fölöttébb sikeresnek bizonyult az amerikai televíziózásban. A kezdetén ugyan akadozott a dolog, megküzdött az elfogadásáért, aztán jött a sikerkorszak, míg végül, - miként lenni szokott – bekövetkezett a hanyatlás. Mindez 1966-71 között zajlott le. Az ABC TV társaság ugyan próbálkozott az életben tartásával, de nem járt sikerrel. Mik voltak az elmúlás okai? Részben a fogyasztói ízlés és igény változása. Megnőtt a rámenősség és a látványosabb kiállítás iránti igény. Az utóbbi a költségvetés drasztikus növelését követelte, amit valamiből fedezni kellett. Szappanoperáról lévén szó, a reklámok kulcsfontosságúak voltak. Ám a célközönség nem volt vevő a fordulatra, a fiatalabbaknak pláne nem kellettek a burkoltan tálalt termékek. Az 1970-es mozi változat már a veszett fejsze nyelét is alig mentette meg. Pedig ott a tálalásra nem lehetett panasz. Aki lemaradt volna az előző cikkről, olvashat róla ITT. A stúdió hiába próbálta kihasználni a népszerű Barnabas vámpírban rejlő lehetőséget. A történet tulajdonképp a sorozat előző években már felbukkant témákat gyúrta egybe, ami csak a régi rajongókat vonzotta, holott, amint írtam, friss vérre lett volna szükség, és újabb pénztárcák nyitogatására. Barnabas elátkozása,(366-426 közötti epizódok) tragikus szerelmei hosszabb időn át voltak taglalva az évadokban, Julia Hoffman pedig a 265–351 közöttii részekben próbálta visszahozni a vámpírt az emberek világába. Mint látható, ráérős építkezés folyt. Bár a remélt siker nem következett be, mindössze Barnabas búcsúzott látványos módon, a stúdió vezetése még egy mozifilmre adott módot. "Változásnak" azt szánták, hogy visszatérnek az eredeti misztikus borzongatás világába.  Viszont úgy tűnik, nem tanultak a hibákból. Angelique Collins tragikus története 1970-ben már színre került. Viszont a karaktere alkalmas volt egy „szellemes” folytatásra és a Collinwood udvarház meséinek lezárására. Így jutottunk el  - végre, gondolhatják páran - a „Sötét árnyak éjszakája” filmig.

night_of_dark_shadows_03.png

Tovább

House of Dark Shadows 1970

2020. július 08. - Oldfan

Emberek és vámpírok. Fölöttébb régi a kapcsolat – a hiedelem világunkban mindenképp. A kezdetéről persze semmi valós adat nincs. Ki tudja, talán már a cro-magnoni ember is hasonló mesékkel riogatta a barlangjában a rakoncátlankodó gyermekét. A vámpíron eredetileg valamilyen emberszerű életformát értünk, amely vért- vagy életenergiát nyer az élőkből. Már az ókori Asszíriában megjelent a vérivó lény legendája, de hasonló meséket találhatunk a fáraók Egyiptomjának tekercsein vagy ősi Kínában. Az ókori görögök pedig még színpadra is engedték az alakját. Nem mellesleg, tőlük származik az a hiedelem, hogy az élőholtat a gazdának kell beengedni a későbbi látogatásokhoz. Így aztán náluk csak az jutott be az ajtón át, aki többször is kopogott. Mert azt az élőholt nem tehette.

house_of_dark_shadows_06.png

Tovább
süti beállítások módosítása