Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogyan születnek barátságok? Egyáltalán, hogyan barátkozzunk? Hogyan lehet megszerezni valakinek a barátságát, akiről tudod, hogy neki biztos nincs szüksége a tiédre? Hát leginkább úgy, ha elhiteted vele, hogy neked sincs szükséged az övére. Amikor egy helyen vagytok látványosan nem szólsz hozzá, és…
A Farkasember Londonja legalább öt évvel későbbi, mint Sherlock Holmesé, legalábbis a Tower Bridge készületi fokát nézve. Ezt leszámítva azonban látványban szinte semmi különbség a kettő között, akinek bejött Holmes legújabb kalandja, az élvezni fogja a Farkasember újabb reinkarnációját is.
"- De nem én öltem meg! - Az nem lényeges! Fogd már fel, ebben az ügyben az számít a legkevésbé, hogy mi az igazság."
A most következő kritikát közel húsz éve írtam egy SZTE-Reo című hallgatói lapnak, abban az időben, amikor egyetemista voltam Szegeden, vagyis ez volt az első filmkritikám, 2005 szeptemberében. Sokat filozofáltam rajta, hogy átírjam, átjavítsam a kor és jómagam elvárásainak megfelelően, de aztán úgy…
Mr. Hunt, magának van még egy küldetése, mit gondol így hatvanon túl is menni fog? A világ megmentése a tét, persze, csak ha vállalja.
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten Hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz,…
Hát igen, volt idő, amikor mindenki epekedve várta az új Shyamalan filmet, mert ha el is múlt az idő, amikor olyan igazán átütő erejű filmeket készített, mint a Hatodik érzék, vagy a Sebezhetetlen még mindig eszméletlen hangulatos alkotásokat pakolt le az asztalra. A falut, vagy a Jeleket rendkívül…
27 éves koromban, 2006 novembere és 2007 márciusa között, tehát 2006-2007 telén minden egyes éjszakán három választásom volt. Vagy pornót nézek, vagy a Budapest TV végtelenített timelapsét, vagy pedig az akkoriban indult A+ csatornát, amely az itthoni anime hullám harmadik fázisát indította be, és…
Jól van. Röviden összefoglalom amit mondott. Valaki játékért több tízmilliárd vont ajánlott, ezért maga vele ment. Pirosalámpa, ződalámpát kellett játszani, és aki lebukott, azt agyonlőtték. De amikor elakart jönni, elengedték, és nem tudja hogy néznek ki, vagy hogy hol történt az egész. Jól mondom?
Mint azt egy előző cikkben írtam, a Dark Shadows TV sorozat fölöttébb sikeresnek bizonyult az amerikai televíziózásban. A kezdetén ugyan akadozott a dolog, megküzdött az elfogadásáért, aztán jött a sikerkorszak, míg végül, - miként lenni szokott – bekövetkezett a hanyatlás. Mindez 1966-71 között…
Még mindig: Bal oldal! Öt év, ennyit kellett várni, hogy az MCU-ban megérintsen a sok filmből ismét egy. A Vasember után a Kapitány szállította a második kiemelkedő filmet ami valami egészen különlegest, egészen elfeledett izgalmat csempészett vissza a moziba, amit olyan régóta hiányoltam. Egy hét…
Nézzük csak, milyen címet adtak volna ennek a filmnek, ha mondjuk, teszem azt, harminc évvel ezelőtt készül... öööö... Hetedik utas a Halál? Hm. Esélyes.
– Jó estét, van két darab jegyem a Párizs, szeretlek!-re! – Arra biztos nem, az egy nagyon régi film, legalább hatéves, az Eközben, Párizsban viszont a nagyteremben lesz.