Kezdek iszonyatosan öreg lenni ehhez a szarhoz...

De komolyan. Miért kizárólag 12 évesek járnak az utóbbi mozimaratonokra? Az eddigi tíz maratonból amelyen részt vettem, ez volt idáig a leggyérebb: se November Man, se Éjjeli féreg, se a Hobbit harmadik felvonása. Összesen három filmet adtak 3D-ben, alig volt választék – pedig az elmúlt félévben egyetlen sajtóvetítésre se én mentem –, és a két háromórás film igencsak behatárolta a sorrendet. Emiatt péntek délután háromtól másnap reggel fél nyolcig nyomtam egyvégtében. A legnagyobb kihívást pedig ezúttal az jelentette, vajon kibírom-e a filmek hosszát klotyó nélkül úgy, hogy közben azért nem is szomjazom. Azon pedig totál lehidaltam, hogy az emberek olyan filmeknél töltötték fel a helyeket, mint a csodálatosan szar Dumb és Dumber „kettyó", a magyar Swing, vagy éppen az Elrabolva 3, amit most kezdtek játszani a mozik. Miközben az Exodus vagy főleg az Interstellar egyharmad teremmel ment. Az utolsó előtti napon vettem meg a jegyem, de így is kaptam mindenhová, és csak két filmnél ültem a legszélén – én vettem az uccsó jegyet a Dumb és Dumber kettyóra – nem hiszem el.

Az éhezők viadala – A kiválasztott (1. rész) – Santi figyelmeztetett, hogy fos lesz. Értem már, PSH miért nyírta ki magát tavaly. Megtudta, hogy ennek a szarnak még lesz egy negyedik része is, amelyben neki is szerepelnie kell, és már nyúlt is a cuccért. Ennyire egy elbaszott filmet, ha akartak volna se tudnak csinálni. Félreértés  ne essék, már az első résznek se én voltam a célközönsége – szintén maratonon láttam már azt is –, de annak még volt valami értelme. Aztán ezen felbuzdulva, tegnap mozi előtt bemelegítésként megnéztem a Futótüzet, és el is határoztam, nagy hamarjában, hogy az lesz a kedvencem. Erre kapom ezt... hát basszátok már meg! És Julianne Moore az elnök. Moore-t minden filmbe!!! (NEEEEEE!!!!) Komolyan, ha ez lesz a jövőkép, hogy egy félig felnyírt és széttetovált fejű ribanc – Margerie a Trónok harcából – lényegében ugyanazt várja el, mint a jómódban dúskáló felső tízezer, akkor ki az a barom, aki nem Donald Sutherlandet választaná? Sutherland with style. Fehér öltöny, fehér rózsa, isten sokáig megtartsa! Ráadásul a brand átment 1984, meg V for vendetta, meg hatezer másik sci-fi koppintásába, ahol nagy képernyőkön manipulálják a tömeget. Jennifer Lawrence-ről meg továbbra is lerí, hogy... mennyire éhezik. Amúgy láttátok a punciját a neten? Még nőknek is nagyobb élmény, mint ez a film. És ráadásul irgalmatlanul hosszú. Konkrétan jeleneteket ismételnek benne – Katniss kétszer megy el a lakásába, kétszer nézi meg a szénné égetett 12-es körzetet, és még sorolhatnám. Borzalom.

Dumb és Dumber kettyó – Ne nézzetek már így rám! Muszáj volt valamit bevállalni, és csak ezt lehetett nézni úgy, hogy a John Wickre odaérjek. Ez a film amolyan „én kérek elnézést”-poénokkal operál. Nem mondom, hogy párszor ne lehetne röhögni rajta, de szerintem Farellyék totál kiégtek. Ugyanezt éreztem a Macskafogó 2-nél is, amikor megjelentek a patkányok. Minek kell ezeket a szereplőket ráncosan, szarrá vénülve néznem? Miért nem készítettek nekik még a 90-es években egy folytatást? Mert végső soron nem is a két szereplő hibája ez a film, hanem a rendezőké, akik a Keresd a nőt óta mindig egy fokkal rosszabb vígjátékot tettek le az asztalra. A poénok meg. Úúúúúúú eeeee! Totál látszik, mennyit izzadhattak érte, és minden ízében igyekszik lovagolni az első részt –még a történet mechanikája is pontról pontra ismétli az elődöt. És... ezen... a magyar közönség... nevet? A történet annyira szar, mintha megragadt volna valami 80-as években, hogy a lányuk ugyanolyan hülye, az egy egész jó ötlet... de végső soron nincs rendesen kihasználva. Dumber mint egy fél Dawn-kór, Dumb meg nem gügye, csak szemét és ordenáré paraszt, neki régen nem ez volt a karaktere. És a végén az a baszakodás, hogy lesz egy pluszjelenet. És még ezt is elbaszták, pedig be lehetett volna simán szopatni a nézőket, mert benn maradtak jó sokan. Én meg legalább röhögtem volna egy valóban jóízűt.

John Wick - No de sebaj, majd jön John Wick, és széjjelbassza a kurva anyátok! Pláne annak a két buzinak, akik Az éhezők viadalán az első félórában mozi alatt telefonáltak. Vagy a Dumb és Dumber kettyón a Jonah Hill-hasonmásverseny nyertesének, aki egész végig zabált és csámcsogott. Vagy annak a négy faszfejnek, akik most meg a hátam mögött pofáznak, meg nyerítenek, amikor Wick épp gyászolja a halott feleségét. De amint beindult a darálás, szerencsére már semmi mást nem lehetett hallani, csak a golyózáport. Ugyanakkor Wick nem hozta el a megváltást, bármennyire is örültem neki... mert... mert egy faszságnak tartom az egész történetet, és ugyan jó volt látni Keanu Reevest egy ilyen szerepben, pláne a tavalyi lebőgése után, és voltak a filmben nagyon jó ötletek. A hotelen kész voltam, meg amilyen lazán álltak a dolgokhoz, ahogy Wick dolgozik, ahogy eltakarítják a hullákat. De. Egyrészt ezt Mel Gibson nagyjából ugyanígy megcsinálta a Visszavágóban tizenöt éve, és ott kicsit jobban fel volt vezetve, itt olyan hamar kinyírták a kutyát, hogy még megkedvelni se volt időm. A lövöldözés akármennyire kúl, meg vagány, az Equilibriumban ugyanezt a gun-katát alkalmazta Christian Bale is, és az se tegnap volt. Ráadásul annyi embert megöl Wick, hogy egy idő után totál tét nélküli az egész film, és ez sose jó, ennyire tömény akciófilmet egész egyszerűen nem szabad forgatni. Ki kellett volna jobban dolgozni az ok-okozati viszonyokat. Próbálták itt a mítoszát építeni, de az is felemásra sikeredett. A kis genya, akit meg ki kell nyírni – Bűzös, szintén a Trónok harcából :D – egy vicc, az meg pláne, hogy a saját apja odadobja Wicknek. Egyedül annyiban volt jó ez a film, hogy bebizonyította, ezt kellett volna Max Payne-ként leforgatni, és máris nem azt a retek szar filmet kapjuk, mint ami abból lett. És ha még lettek volna benne bullet time-ok is, édes istenem. Nem kell ide Greengrass alkoholizmusa, legalább lehetett látni mindent premier plánban. Összességében nem győzött meg, egy jó akciófilm, de semmi több. Bár Reeves repertoárjában már ez is bőven emelni fogja a rezümét. Jah, és ide a rozsdás bökőt, hogy ez már megint valami képregényből készült.

Exodus: Istenek és királyok 3D – No elérkeztünk a jó öreg Scott apó opuszához. A filmről a kádesi csatáig gondoltam, hogy jó lesz. Az volt az egyik első történelmi esemény, amelyről tanultam az egyetemen, és tök jó volt így látni, persze nem ezen volt a hangsúly, hiszen Mózes kézzel-lábbal kapálódzott, hogy megfilmesítsék megint. Nem tudom, Scott mit akart ezzel a filmmel, lényegében felolvasta a Bibliát, semmi egyéniség, semmi stílus, semmi érdekesség. Ennyire egy hömpölygő, unalmas szart! Totál taccsra vágott, amúgy is már éjfél felé jártunk, már majdnem 24 órája ébren voltam. Az első és a kilencedik csapás közt frankón be is aludtam. Az a vicc jutott eszembe a filmről, hogy a világon minden ötödik ember zsidó, Egyiptomban is bárki lehet zsidó. Mondjuk a fáraó vagy Seth, vagy Ramszesz, vagy Imhotep, vagy Mózes... nem tudom, szerintem Ramszesz az. Ennyire nem tűnt fel Mózesnak, hogy csak neki van haja a szereplők közül? Erősen más a testalkata, a bőrszíne, a nézése. A többiek meg még csak nem is sejtik. Steve Martin hitte magáról, hogy néger A pacákban, de könyörgöm, az egy vígjáték! Természetesen a legsztereotipabb, kampós orrú banyával házasodik össze, akit valaha filmen láttam. És ugyan meggyullad a csipkebokor, de Scott szerint Isten egy durcás kisgyerek, akinek leginkább egy kurva nagy pofon kéne, mielőtt elaltat minden elsőszülöttet... ez a jó, és megbocsátó Isten. És bár csodák léteznek, és Isten jelenléte is kézzel fogható, a Vörös-tenger megnyitása mégis kimarad, pedig az egy elég fasza jelenet, de a manna se hullik alá az égből. A Noé legalább próbált itt-ott realizálni, és közben lenyúlt a legendához is. És amikor érdekes lenne a film, hopp, már vége is van. Még látjuk Mózest kőtáblákat farigcsálni, oszt jó napot kívánok. Esküszöm, a Ramszeszt alakító csávó volt a legjobb, sokkal szimpatikusabb volt a szerepe is, meg a játéka is. Bale sok mindent el tud játszani, csak éppen John Connort, meg Mózest nem. És ezt a filmet volt képe az öccse emlékének ajánlani? Szerencsétlen Tony Scott lyukat fúr a földben a gyalázattól.

Csillagok között – Ennyi rossz élmény után már nem is vártam semmi jót Nolan filmjétől se, amellyel most először osztotta meg a világot. Ehhez képest nem csak a maraton, de az elmúlt NÉGY év egyik legcsodálatosabb FILMÉLMÉNYÉT kaptam. Három órában. Az Interstellar valami annyira hipnotikus hangulattal bír, hogy teljesen magával ragadott. Úgy, hogy már kómáztam az előtte lévő filmen, itt meg totál felébredtem. Hajnali fél három és reggel fél hat között, egy megismételhetetlen pillanatként éltem meg ezt a  filmet. Az első perctől fogva elvarázsolt, bár bevallom, az időskori bevágásokat egy filmben sem szeretem. Nem szerencsés így indítani, itt is lelőtte vele Nolan a poént, hogy mi is fog történni, de ahogy berepült az indiai drón, és felcsendült Hans Zimmer orgonamuzsikája, teljesen elvesztem a filmben. Ez már nem szimplán zene, ez egy óda az emberiség kétségbeesett kapálózásához. Ez egy gyászmise. Ez a Föld hattyúdala. Mert a legtöbb film bizony arról szól, hogy az ember legyőz istent, űrlényt, az anyatermészetet, itt viszont azt látjuk, hogy akármennyire is próbálkozik, elbukik. Mert egy porszem. Mert a legnagyobb elmék is esendők, és hazudnak, gyávák, magukat vagy szeretteiket féltik és helyezik előtérbe, miközben pufogtatják az emberiség megmentésére kitalált jól csengő frázisaikat. Matthew McConaughey játszik, hanyag eleganciával formálja meg a szerethető főhőst – ha valaki, hát ő nem nagyon volt szerethető a 2000-es évek során –, ahogy hőssé válik, ahogy a lányával beszél, ahogy neveli. A kis Murph karaktere az elmúlt tíz év legcsodálatosabb gyerekszínésze. És mégis ott van az egész filmben a megfoghatatlanság, az időtlenség, a küzdés, a lehetetlen kihívása. Nolan megalkotta a lehetetlent, jóformán folytatást készített a 2001 – Űrodüsszeiához, ami nem csak folytatás, de MÉLTÓ folytatás, és talán még túl is lép az eredetin. Tökre örültem, hogy alig voltunk a  teremben, így még inkább felerősödhetett bennem ez a soha meg nem ismételhető élmény. A torokszorító, fájó pillanatok, hogy folyton ott motoszkált bennem egyfajta sírhatnék. Megsirattam az emberiséget Nolan filmjében.

A hetedik fiú 3D – Annyira jó, hogy nem Nolan filmjét tettem előre. Képtelenség lett volna bármi másra összpontosítani. Erre is nehezen ment, de meglepően korrekt fantasy filmecske. Nagyon bejött ez a lazaság, amely az egész filmben tetten érhető. Nem sokat vállal, de azt becsülettel teljesíti. Kicsit megijedtem Kit Harrington felbukkanásán – hat filmből a harmadik, amelyben felbukkan egy Trónok harca-szereplő :D –, de szerencsére hamar kiderült, nem ő lesz a főhős. Jeff Bridges lubickol mostanság minden szerepében, itt is brillírozik. A kis boszorkánylányba meg ugyan, ki ne szeretett volna bele? Nagyon rendben volt itt mindenkinél a kémia, a poénok is tetszettek – úgyhogy merem ajánlani Santino figyelmébe, mert ő amúgy is vadássza azokat a fantasykat, amelyek annyira nem veszik komolyan magukat. És még a 3D is kegyetlenül odabaszott. De hogy mivel érdemeltem ki azt a büntetést, hogy egy nap két filmben is felbukkanjon a halálarcú Julianne Moore... hát arra ezer évig se jövök rá.

Úgyhogy minden jó, ha a vége jó, fogjuk rá: 3-3 arányban szar és jó filmeket is láttam. Amikor már totál magam alatt lettem volna, jött egy ennyire baszottul erős film, és visszaadta a hitem a mozizásban. Megéri nyelni a rosszat, mert anélkül sosem látnád és értékelnéd a jót. Így három hónap múlva megyek a következőre is.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket a Facebook oldalunkon!