Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Mivel ma este adják át 84. alkalommal a világ legnépszerűbb filmes díját, az Oscar-t, így összeállítottam nektek az ünnepi alkalomra a Legjobb filmek legjobbjait, természetesen szigorúan szubjektíven nézve, vagyis az én legnagyobb kedvenceimet az Oscar-díjasok közül.

Eljött a nagy nap, holnapra már kiderül, hogy idén melyik lesz az Amerikai Filmakadémia szerint az év Legjobb filmje. Bár mindenki A némafilmesre tippel, én csendben továbbra is az Utódoknak szurkolok, annak ellenére, hogy ha megnyeri egyből fikázni fogják a sajtóban és egész netszerte. De az még nem változtat a tényen, hogy egyértelműen ez a mezőny legjobb filmje. De azért most nézzük a többi jelöltet!

A legfontosabb idei Oscar jelöltekről írtam már, egyértelműen az Utódokat tartottam közülük messze a legjobbnak, de Woody Allen Éjfélkor Párizsban-ját is imádtam, és A némafilmes is egy nagyszerű mozi volt. Most nézzük a többi jelöltet!

Hogy ne csak amerikai filmekről legyen szó, körülnéztem a Legjobb külföldi film kategóriában is, ahol természetesen bőven lehetett gyöngyszemeket találni. Úgyhogy az alábbiakban következzen egy szovjet, egy magyar, egy spanyol, és végül egy dán film, amiből már könnyedén kitalálhatjátok, mikről is lesz szó.

Rasszizmus elleni dráma, tökéletesen megírt szélhámosfilm, monumentális életrajzi eposz, illetve életrajzi elemekből épülő színdarab filmes adaptációja még mindig szigorúan a Legjobb film díját megnyert Oscarosok kategóriáján belül maradva.

Ezúttal a '60-as években Oscar-díjat nyert filmek közül szemezgettem egy kicsit, melyek feltűnően könnyedebbnek bizonyultak, mint az általában oly jellemző komolyabb drámai alkotások. Más kérdés, hogy ez a színvonalon is meglátszik, illetve ezek az idő próbáját is kevésbé állták ki.

Oscar bácsi döntései rengeteg vitára adtak okot az elmúlt évtizedekben, és nem is lehetett mindig túl komolyan venni őket. Az Oscar a film leginkább felkapott, leghíresebb díja, de azért ne feledjük el, hogy ezt az amerikai producerek annakidején azért alapították, hogy saját magukat megünnepeljék, szóval az Oscar-hoz is körülbelül így kell viszonyulni. Mindenesetre az idei Oscar szezonban csipegettem a Legjobb film kategóriát elnyert alkotások közül, hogy mennyire is bizonyultak időtállónak illetve, hogy mennyire volt jogos az Akadémia döntése.

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Az alábbiakban lelkes kommentelőnk, wmitty jó tíz évvel korábban publikált, rövid, de velős kritikáit olvashatjátok. Kellemes nosztalgiázást, és jó szórakozást!

Jerzy Hoffman, a veterán lengyel rendező, még mindig aktív. Neki köszönhetjük, többek között, a Sienkiewitz trilógia képre vitelét. "Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kislovag" - ismerősek a címek, ugye? Romantikus, látványos, gazdag kiállítású filmek voltak, és szép sikerrel vetítették őket a filmszínházakban. A kedvező fogadtatásuk minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy ő készíthette el 2011-ben az első 3D-ben leforgatott, rendkívüli költségekkel járó lengyel mozit. A térhatású változatot persze nem láttam, hozzánk még nem jutott el. Ám előző munkáinak ismeretében a kétdimenziós változatra is kíváncsi voltam.

Amerikában elég nagy siker volt a sorozat, nemcsak a nézőszám, hanem a kritikák tükrében is. Nem tudom, hány televíziós díjat nyert, de sokat. Itthon  a sitcomoknak állítólag nincs olyan nagy sikerük(bár akkor nem értem, hogy örvendhet hatalmas kultusznak a Jóbarátok és a Rém rendes család) ezért erről sok jót nem tudok írni. 

Nézzük magát a sorozatot! Az alaptörténet szerint Raymond a feleségével és a gyerekeivel, a szülei és a náluk lakó bátyja szomszédságában élnek, akik rendesen megkeserítik az életét. Még csak a második évad közepén járok, és bár imádom a sitcomokat, mégis elgondolkodok néha rajta, hogy végignézzem-e, annak ellenére hogy néhol egész vicces.

Sokféle klisés film létezik, van olyan, ami szánalmasan gyenge, van olyan, ami annyira rossz már, hogy szórakoztató, de létezik olyan mozi is, ami alapból önironikusan közelít hozzájuk. És bizony léteznek olyanok is, melyek a kliséi ellenére csodálatosan működnek, ilyen szempontból jó példa erre a jelenségre a Casablanca, és szerencsére a Warrior-ban is ez történik.

Kicsit hibásnak érzem a címválasztást. Ha már muszáj benne lennie a szerelem szónak, lehetne inkább Pusztító szerelem, vagy valami ilyesmi. Mert tulajdonképpen erről van szó ebben a filmben.

Az első körülbelül fél órában a film még igazodik a címéhhez, nagyon érzelmes, meg minden, de az ember szívesen azonosul a két fiatal főhőssel és az érzéseikkel. Miután  láttuk a Nagy Szerelmüket úgy ábrázolva, hogy viszonylag befogadja a gyomrunk, jöhetnek a nagy problémák. De bár az egyértelmű volt, hogy nem vígjátékot és nem is habkönnyű romantikus filmet nézek, azért az események fajsúlyossága kissé megdöbbentett. 

Felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy a következő kritikában a nyugalom és a jóízlés megzavarására alkalmas, a szokásosnál jóval visszataszítóbb, trágárabb kifejezések találhatók, melyek sajnálatos módon elengedhetetlennek bizonyultak a film színvonalának és stílusának ismertetésében.

Nem fogok kertelni. Talán a legszarabb film, amit valaha láttam. Nem voltak valami nagy elvárásaim pedig. A klasszikus Halloween az egyik kedvenc horrorfilmem, a folytatása pedig egy korrekt divatslasher. 

Az új évezredben pedig jött Rob Zombie és a remake Michael Myers sanyarú gyerekkoráról, majd az eredeti lemásolása, kissé jellegtelenebb színészekkel, vérfürdőkkel és sok szexszel. Még ezen sem akadtam ki, egyszer simán meg lehetett nézni.

Így vágtam bele ebbe a részbe. Egyszer fogyasztható kis véres horror. De nem.

Ez a Rob Zombie egy beteg állat. És nem a szónak a jó értelmében, mint pl Tarantino, hanem a legrosszabb módon. Bár ő ezt biztos bóknak fogná fel. Mindenesetre nem engedném többet a büdös életbe kamera közelébe.