Nem sokkal azután került az amerikai mozikba ez az epizód, hogy megnéztem az első részt. Alig vártam már, hogy itthon is a mozikba kerüljön. Várhattam is, mert ez soha nem történt meg, nálunk ugyanis így nyolcadjára egyből videón és dvd-n támadt a gonosz Michael Myers. Én pedig csak most jutottam el oda, hogy megnézzem, mit sikerült kihozni a dologból, ugyanis a Halloween 20 évvel később sikere után úgy gondolták, érdemes még folytatni a sorozatot.

Bármennyire elcsépelt is, egyszerűen nem mehetek el szó nélkül a magyar címválasztás mellett. Azt még megértem, hogy az eredetileg A testőr (The Bodyguard) cím nem elég nekünk, és muszáj tovább fokoznunk Több, mint testőrré, de ez a mostani eset már-már abszurd. A film történetének valóban egy nagyon alapvető motívuma a szégyen, a szégyenérzet, és ennek következtében határozottan nem a szégyentelenség. Mindenesetre ezek után őszintén remélem, hogy a Transformers negyedik részét is átkeresztelik majd a kreatív címfordítók Nincsenek Transformerekké, sőt utólag is megváltoztathatnánk egy rakás film címét, például a Csendőrök nincsenek New York-ban, de akár Oscar-t nyerhetne idén a Hangosfilmes című műremek is.

A 6. rész mélypontja után, a Sikolynak köszönhetően újra kereslet mutatkozott a horrorfilmekre, így a producerek nagyon komolyan vették a huszadik évfordulót. Nagyobb költségvetéssel számoltak, és szerződtették a Péntek 13 2-3-at jegyző Steve Minert, az első Halloween főszereplőnőjét, Jamie Lee Curtist, és valószínűleg Donald Pleasence-t is beleírták volna a forgatókönyvbe, ha szegény nem halálozott volna el a két rész között. Ennek ellenére fényképen láthatjuk, sőt még a hangját is hallhatjuk; a főcím alá bevágták ugyanis az első rész egyik hatásos monológját. Hiába, tudták ők is, hogy a Halloween nem Halloween Loomis doki károgása nélkül.

Az elején azt gondoltam magamban, hogy elég zavarosnak és értelmetlennek tűnik, de majd később biztos kitisztul. Hát tévedtem.

Tehát miután Michaelt kiszabadította az őrsről egy titokzatos cowboy, 6 évet kellett várnunk, hogy kiderüljön, mi a fene is volt ez tulajdonképpen. Hát az erős túlzás lenne, hogy kiderült…

Nagyon sok mindent láttam már, de azért a némafilmek nekem is kívül esnek a komfortzónámon. Persze, Chaplin művészetét nagyon sokra tartom, többször is láttam a filmjeit, viszont az ő munkásságán kívül egy kezemen meg tudnám számolni, összesen hány némafilmet láttam életemben, pedig azért a filmtörténet egy korántsem elhanyagolható korszakáról van szó.

Érdekes, bár némiképp törvényszerű az ötlet, hogy ma, amikor minden létező módon, sosem látott trükkökkel, elképesztő látványvilággal, 3 dimenziós effektekkel próbálják elcsábítani a nézőket, akkor egy film visszatér a mozi gyökereihez. Amikor A némafilmes trailer-ét láttam, még szó sem volt semmiféle díjözönről, és még nem volt az Oscar díj fő várományosa sem, de engem már akkor nagyon felcsigázott, hogy vajon tényleg egy némafilm fog a mozikba kerülni.

Alapító atyánk, Santino már egy ideje rágja a fülemet, hogy csináljak egy top 10-es film listát. Na most én meg - ismerve egyébként is a lajhár faktoromat - ódzkodtam, hiszen azért minden idők tíz legjobb filmjét - de még talán 100-at is - nehéz összeállítani. A héten azonban belefutottam egy TOP 10-es akciófilm listába, ami annyira rossz volt, hogy beindította az agyamat. A listában ilyenek is szerepeltek, mint Robotzsaru, Terminátor, meg Aliens, amiket azért én nem kimondottan az akció kategóriába sorolnék. Mindig azt szajkózom, hogy az dönti el egy film besorolását, hogy mely elemekből tartalmaz többet. Márpedig egy Aliens-ben ordítóan több a sci-fis szál, mint az akció. De említhetném a horrorelemeket, vagy akár a Robotzsaru mély társadalomkritikáját is. Úgyhogy ennek kapcsán úgy döntöttem hétvégente összeállítok egy adott tízes listát, aminek nem biztos, hogy mindenki örül, de talán lesz pár közös egyezés is.

Következzen tehát a TOP10-es Akciófilm lista szigorúan Scal szerint.

Nem könnyű egy híres, de mára gyakorlatilag alig ismert moziról írni, mint amilyen ez a film. Sokat változott a közönség ízlése, ami egykoron sikeresnek bizonyult, tartani lehet tőle, hogy mára teljesen érdektelenné lett. Csak a rajongókban bízhat az ember, meg a művészek is, akik mindig azt szeretnék, ha az alkotásuk kiállná az idő próbáját. Több mint fél évszázad elteltével elmondható, ez a film már bizonyított. Mert ami jól sikerült, az kortalan.

A 4. rész nem lett olyan rossz, gondolom hozott is némi pénzt a konyhára, így hát egy év múlva újra Halloween mehetett a mozikban, természetesen még mindig szigorúan a B kategória szintjén maradva. Jól kezdődik a film; gyors snittekben egy kés szabdal szét valamit.  A főcím végén látjuk, hogy egy világító töklámpás az. Oké. Halloweenos. Közben a kissé jellegtelenül félelmetes zene átmegy Carpenter főtémájába. Ez is jó.

Az első rész után tíz évvel a sorozat producere, Moustapha Akkad úgy döntött, látva a Péntek 13 és a Rémálom az Elm utcában filmek sikereit, hogy ennyi potenciál a Halloweenban is van. Ezért Michael Myers visszatért.

Nekem lelőtték a nagy poént egy audiokommentárban, így most én is megteszem; a Halloween 3-nak az égvilágon semmi köze a sorozat több részéhez. Na jó, azért ez így nem teljesen igaz. Annyi köze van hozzá, hogy ez is Halloweenkor játszódik, és nézik benne az első részt a tévében. De nem emiatt rossz a film.
Az elején még csak az állandóan vissza-visszatérőtérő, zenés Halloween reklám és főhősünk exneje idegesített. Aztán jött a teljesen valószerűtlen szerelmi szál, majd az ugyanilyen hihetetlen, trashfilm színvonalú gyilkosságok, és akkor a „robotokról” még egy szót se szóltam. Legszívesebben a falba vertem volna a fejemet, aztán rájöttem. Carpenter hatását lehet érezni a zenében és 1-2 beállításban, de az is inkább paródiának hat. A főgonosz ebben a filmben az a tipikus ’80-as évekbeli üzletember sablon, aki a háttérből irányít, és körbevezeti a főhőst az egész birodalmában, és előadja neki a nagy, gonosz tervet ahelyett, hogy megölné. Aztán valami nagyon zavaros pogány miszticizmusról beszél, mint motiváció, hogy rengeteg gyereket megöljön, akik meggyalázták a nagy ünnepet. Ja, igen egy maszk és játékgyárról szól az egész film
Nem húzom tovább az időt, a fináléban minden világít, és eltűnik. Nagyon gáz. Azt meg se kell említenem, hogy a színészek borzasztóak, az egész film öncélú és hatásvadász, a rendezés pedig pocsék. Ennyire rosszra nem számítottam. Azt hittem azért utálják, mert semmi köze a többi részhez. De nem. Gyakorlatilag teljesen nézhetetlen a film. Egyedül a legutolsó jelenet sikerült nagyon jól, de addigra sajnos már ezt sem tudjuk kellőképpen értékelni.

Az akaratlanul is műfajt teremtő első rész befejezése szerintem tökéletes volt. Még akkor is, ha remek táptalajt biztosított egy esetleges folytatásnak. És aminek meg kell történnie, az meg is történik. Valahol igazat adok nekik: 1981-ben készült ez a film, amikorra a slasherek - amik valamilyen szinten mind a Halloweent másolták – már divatba jöttek, és nagyon sikeresnek bizonyultak. Miért pont az eredeti alkotók és producerek ne részesedjenek a tortából? John Carpenter ezúttal csak mint író és producer működött közre a filmben. Ennek azért megvan a hatása.

Nem akarok túl rosszakat írni erről a filmről, mert még így is a sorozat egyik legjobb darabja. Az első résszel szemben azonban elég durván elvérzik. A sztori attól a perctől folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Kicsit mondjuk itt is változtattak ezen-azon, de nem vészes. Persze annál értelmetlenebb. A magyar szinkronban felröhögtem, amikor Jamie megkérdezi: „ez a Boogie ember volt?” A mumus valahogy jobb fordításnak tűnt. Az első komolyabb sokk - ha nem magyarul nézzük - az a zene. Kicsit megvariálták. És ezt nagyon rosszul tették, mert gyakorlatilag kiherélték az egyik fő erősségét a Halloween-nak. A későbbi részekben szerencsére ez a változat soha többet nem fordult elő.

A címével ellentétben nem egy tipikus maffiafilmről van szó, hanem az európai bűnügyi film egyik mesterművéről.

Henri Verneuil rendezte a mozit, akinek olyan kiváló munkákat köszönhetünk, mint a Két nap az élet, vagy az Ellenségem holtteste. A zenét pedig Ennio Morricone szerezte, ami bár nem ér fel munkássága csúcsteljesítményeihez, még így is egy nagyon kellemes, dallamos és emlékezetes muzsika, melyre bármely szerző jogosan lehetne büszke, ugyanis nagyon komolyan megtámogatja a filmet.

Nem vártam túl sokat a Védhetetlentől, sőt tulajdonképpen csak egy korrekt akciófilmet, ezt pedig tulajdonképpen megkaptam.

A főszerepben Ryan Reynolds-ot láthatjuk, akiből a Zöld Lámpás és megannyi mozi után még mindig folyamatosan  próbálnak valami érthetetlen oknál fogva sztárt csinálni, de ez egy lehetetlen vállalkozás, ugyanis neki ehhez sem a tehetsége, sem a karizmája nincs meg. Persze, jóképű, meg szépen kidolgozta a testét, de attól még olyan butának tűnik, mint aki két darab kétjegyű számot nem tud összeadni, nemhogy elvégezni a Harvard-ot (a film kissé Rambosan ömleszti az adatokat a fontosabb szereplőkről).

Sosem fogom elfelejteni, amikor először láttam a Halloweent. 11-12 éves lehettem, alig láttam még horrorfilmet. Késő éjszaka ment az m2-n, én pedig nagymamámék nappalijában néztem meg teljesen egyedül. Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, és máig a kedvenceim közé tartozik. John Carpenter is kultikus státuszba emelkedett a szememben, és máig ez a legjobb filmje számomra.

Már az első képsorokkal magába szippantott a Halloween, ami elsősorban a Carpenter szerezte minimalista, de mégis rendkívül hatásos szintetizátorzenének köszönhető. Talán ez a film legfőbb erénye, ez teremti meg az egész hangulatot és a feszültséget. Maga a főcím nem valami nagy szám, fekete háttér előtt egy világító tökre közelít a kamera, de ennél több ide nem is kell.

A Forradalmakkal is elég érdekes volt a sztorim; a bemutatása idején moziba akartunk menni a haverokkal, csak nem játszották sehol sem azt a filmet, amit kinéztünk magunknak, így jobb híján erre ültünk be. Nekem egyetlen apró problémám volt csak, mégpedig az, hogy nem láttam a második részt. Gyakorlatilag így semmit sem értettem a filmből, de ez még talán nem is volt akkora probléma, hisz ezen már nincs is túl sok minden, amit érteni kellene. Viszont az egyik legjobb haverommal rendesen tönkretettük a többiek szórakozását a teremben. Sokan vallásos áhítattal várták, hogy véget érjen a nagy trilógia, mi pedig egy fél pillanatra sem tudtuk komolyan venni az egészet, végig röhögtünk, meg hülyéskedtünk az egész játékidő alatt. Mentségünkre szóljon, hogy nem feltétlen bennünk volt a hiba, sokkal inkább a Forradalmakban, mint filmben.