A szilveszteri podcastben tettünk Santinoval pár jóslatot, nemrégiben újrahallgattam, és be kellett ismernem, hogy szinte semelyiknél nem találtam el, eddig mi is lesz a végeredmény, leszámítva talán ezt a rakás szart. Én voltam az utolsó ember, aki azt gondolta, értelmes filmet lehet készíteni a Need for Speedből. A miértnek ezúttal is számtalan oka van. Egyrészt ez az egész tuningolási, gyorsulási láz már minimum 15 éve lezajlott, a Fast & Furious sorozat is ezt lovagolta meg, és kvázi nem hivatalos adaptációja lett a játéknak, hol több, hol pedig kevesebb sikerrel. És valljuk be, játékból legtöbbször pocsék adaptációk születnek, messze vagyunk még egy olyan forradalomtól, mint az a képregényfilmekkel történt. Vannak játékok, ahol a történet számít a legkevésbé, és a Need for Speed mindig is ilyen volt. Ott a hangulat az, ami elvarázsol, az arcade és a szimulátor közti remekül eltalált egyensúly, ami az irányhatóság miatt egész egyszerűen élvezetes lesz. Az EA – nyilvánvalóan mert manapság már az NFS sem hasít úgy, ahogy az Underground vagy a Hot Pursuit idején – viszont végre moziba küldte egyik legjobb brandjét, és azt kell mondjam, egyszerűen lehengerelt, amit kaptam.