Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Legjobb írások, legjobb filmek kritikái (Évértékelő - 2016)

2016. december 30. - scal

Hagyomány a FilmBookon, hogy év végén számot vetek kis csapatunk munkásságáról. Tavaly ilyenkor azt írtam kezd beérni a sok küszködés amit beleöltünk a blogba, ez most már hatványozottan igaz, rendre voltak olyan napok, hogy három vetítés is volt egy azon időben de különböző helyeken. Ergo, több meghívást kapunk mint amire el tudunk menni. Annyi friss kritika torlódott fel, hogy szinte már jól esett valami másról írni. De persze csak szinte, hiszen még mindig lutri, hogy mit olvastok el, mire vagytok kíváncsiak. Az is nagyon tetszik, hogy szinte mindenhez van hozzászólás, igazi kis kávéházi hangulat alakult itt ki. Felébredek délután kettőkor... megnézem mi a helyzet, és tuti van öt téma, amihez hozzászólhatok. Azt tudnám mondani, amit Chris Stuckman szokott a videói végén, Srácok Ti vagytok a legjobbak, olvassatok minket 2017-ben is!

buek-2016-4.jpg

10. - Turbo Kid (9 799 katt – szerző: Jerryco)

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Azért mondom ezt, mert az év közepén történt egy meglehetősen nagy tragédia a FilmBookon, Field kolléga majdnem összes írása elszállt, ezért az ő legtöbb művét ezúttal nem tudtam értékelni, mert a számlálók értelemszerűen nullázódtak hiába pakoltuk aztán vissza mindet. De emiatt az idei lista kicsit színesebb lesz, és nem csak hármunkról (Field, Santino, és Scal) fog szólni. Rögtön a seregehajtó egy vendégírás lett még a Titanic fesztivál egyik legjobbjáról. Jerryco apám mondom én neked hogy írnod kéne komolyabban és átjönni hozzánk, kicsit jobban ráfeküdnél a formára és máris nem lenne semmi probléma az írásaiddal, hiszen a tartalom úgy jó ahogy van. Van saját stílusod, mondandód, a töfijeidtől mindig dobok egy hátast. És csak hogy elhúzzam a mézes madzagot, a Bone Tomahawk is elég szépen termelt. Jövőre remélem aktívabban írsz nekünk.

 

9. - Az a tíz Youtubeer, akiket mostanában nézek (10 117 – szerző: Scal)

youtube-logo-full_color.png

Tökre meglepett hogy ez a toplista ennyi embert érdekelt, de természetesen örülök neki, mert régóta akartam már egy ilyet csinálni, persze reménykedtem benne, hogy több ajánlást kapok, de hát úgy látszik mindent ismerek. Ígérem a retroshocknak adok még egy esélyt, de csak akkor ha már megnéztem előtte ezeket a régi filmeket. Az viszont furcsa mennyien köpköditek a YouTubeot, meg hogy akkor már inkább TV, AdBlock srácok, és chill.

 

8. - Freaks and Geeks (10 832 katt – szerző: Santino89)

freaksandgeeks_1.jpg

Nah ez is meglepett - szerintem Santit is megfogja -, hogy ennyien kíváncsiak voltatok erre a sorozatra. Én is itt tudtam meg róla, hogy egyáltalán létezik, és ez felelős az összes 2000 utáni Hollywoodi nevettető létezéséért. Meg azé a gyökéré ott középütt. Hát hogy néz mán ki :D Szóval Santino írhatna több sorozatismertetőt - feltűnt valakinek, hogy idén elrabolta tőlem a Trónok Harca értékelőt? Igazából örülök neki hogy elhúzott sorozatokat nézni, így a filmek terén sokkal inkább az én véleményem lesz mérvadó. Például az emberek elhiszik nekem hogy a Batman és Superman egy jó film, nem beszélve a Váratlan szépségről.

 

7. - Alice Tükörországban (11 200 katt – szerző: Luckylany)

872569_0.jpg

No erre mondom azt, hogy a keserves munka meghozza a gyümölcsét. Luckylány miatt sokáig lelkiismeret furdalásom volt, mert katasztrofális nézettséget produkáltak a cikkei, és nem akartam hogy ez a kedvét szegje. Erre idén olyan olvasottságokat produkált pár helyen, hogy le a kalappal, lásd a legjobb írásával beverekedte magát a top tízbe, igen előkelő helyre. De a Vaiana, és a Látható és Láthatatlan sebeink - egy dokumentumfilm az idei Filmhétről! - is alig maradt le a sorból, úgyhogy remélem jövőre stabil tagjává válik a csapatnak, és minél több mesére, meg csajos filmre is el tud menni, nem csak művészfilmekre, és akkor jön a nézettség is. Viszont a formai dolgokra odafigyelni, mert különben irgum burgum, sőt szedte... vette... és mi a harmadik? Jah meg van teremtette.

 

6. - Ifjúság - (11 443 katt – szerző: Scal)

ifjusag.jpg

Az Ifjúság lényegében egy csalás, mert már tavaly is kint volt, de akkor kb 400-an nézték meg, most viszont, hogy újraosztottam, mert ismét mozikba került a Mozinet jóvoltából, hirtelen hozzájött még 11 ezer néző, aminek azért is örülök, mert egy rendkívül jó filmről beszélünk. Kb. olyan jóról, ami mögött az idei kínálat szégyenkezve elbújhat, és amit ennek ellenére sosem néznél meg, hacsak valahol, valaki fel nem hívja rá a figyelmed. Remélem, néhányotoknak, ez a valaki én vagyok. Többek közt azt is megkaptam már, hogy ez az egyik legjobb, legkiemelkedőbb írásom, és ezt nem tudom elégszer megköszönni nektek. Pedig nem akartam valami hű de nagyot mondani/írni.

 

5. - Saraghina (16 156 katt – szerző: Scal)

blackmagic_production_camera_4k_1_2015-04-07_0309_c0001_3-14-19-15_1.jpg

A Saraghina egy kakukktojás, mert egy tehetséges magyar kisfilmes Mészáros Márton tíz perces alkotása, amikből több tucattal láthattam jobbat, rosszabbat az idei Filmhéten, de mégis erre különösen kíváncsiak lehetettek, vagy csak Marcinak van akkora hírneve, hogy megosztás, megosztást követett. Ebben az esetben alig várom, hogy hírt adjak a legújabb munkájáról.

 

4. - A végső megoldás: Halál (26 504 katt – szerző: Scal)

5i0ujfw_1.jpg

Tavaly ilyenkor a negyedik helyen A bolygó neve: halál csücsült, és nézzenek oda. Lehet tízezerrel többet vártam amúgy, de ez se rossz egy Alien filmtől. Már csak a negyedik rész maradt hátra, tudom az is rám vár, talán jövőre meg is kapjátok. Csak hát ahogy mondani szokás, so many jobs, so little time. Az ilyen filmek ismertetőjét egyébként imádom csinálni, mert mindig egyre több és több infót sikerül előbányászni róluk. Tavaly a Vissza a Jövőbe kapcsán nagyon fájt, hogy olyan kevesen nézték meg, ahhoz képest a 26.000 maga a Kánaán, és az a durva, hogy bár ez egy öt éves cikk feljavított verziója volt - a régi cikk sokkal inkább szólt Fincherről mint az Alienről - mégis a végén a triplájára hízott, vagyis ennyi idő alatt ennyi plusz infó került ki a netre. Vagy csak nekem lett szófosásom. 

 

3. - A tíz legjobb Bud Spencer film (39 378 katt – szerző: Scal)

budhill.jpgSzóval idén sajnos elment Bud, és tudom, hogy az ilyen alkalmak a hiénáknak pont jól jönnek, mert megírhatják a kis nekrológjukat, hogy aztán vadásszák vele a nézettséget, de szóljon mellettünk az, hogy abszolút non-profit blog vagyunk, amit keresünk, azt vissza is forgatjuk ebbe az egészbe. Este tízkor tudtam meg, hogy a Nagy Buddha végleg lehunyta szemét, és totál mást akartam csinálni, de Santi addig rágta a fülem, míg meg nem írtam ezt a listát, ami bár nem tökéletes - nem lehet az, hiszen nem láttam minden filmjét -, de azok közül, amiket láttam, én ezeket tartom a legjobbnak. Szinte mindegyikben feltűnik a szebbik fele, de hát ha egyszer ezek a legjobbak? Szóval próbáltam méltó búcsút venni az öregtől, azon a héten hülyére néztem az agyam a filmjeivel, és hát hiányozni fog na, még akkor is, ha tudom, hogy egyszer mind elmegyünk. De hát ahogy a plasztikai sebészem mondotta volt, Ha már el kell menni, menjünk el vidáman...

 

2. - Tordai Teri erotikus filmkarrierje (60 304 katt – szerző: field64)

tordaiteri06.jpg

Hát kérem ez van ha Field beveti magát, pár nappal azután, hogy Santino megírta az éves, és egyben a FilmBook történetének legnépszerűbb cikkét, ez a kópé majdnem lekörözte - ahogy megtette velem is idén, de hát sajnos, sajnos arra már nem maradt bizonyíték. Szóval életemben nem gondoltam volna, hogy az emberek ennyire kíváncsiak Terire, igazából azt se nagyon tudtam, hogy ilyen jó nő volt. De hát erre jók Field cikkei, hogy a földi halandók pótolják ezen hiányosságaikat.

 

1. - Sophie Marceau Tíz legjobb filmje (60 442 katt – szerző: Santino)

tumblr_m8qzvrhvwl1qh915po1_1280_1.jpg

Nagyon kíváncsi voltam ki kerül ki győztesen az év végi hajrából, de 140 parasztkattintással egyelőre ő vezet... vajon meddig. Továbbra is maradok a magam részéről Monica Bellucci fan, de le kell borulnom Marceau nagysága előtt, hiszen ennyi légy... akarom mondani ember nem tévedhet. Ha szeretik, hát szeretik, és szeresük mi is, mert elhozta a FilmBook legfényesebb napját, kíváncsi leszek mi lesz az, ami ezt is átlövi. Mert ugye mondanom se kell, megállíthatatlanul haladunk tovább a végtelen felé.

kill-1_2_1.jpg

No és most nézzük az egyéb érdekességeket. Topknot úgy néz ki búcsút vett az oldalról, mindössze egyetlen írást készített még az év elején, viszont feltűnt az év végi podcastban. Én nagyon örülnék neki, ha rendszeres visszatérője lenne a hangi megnyilvánulásunknak is. És annak is örülnék, ha maga a podcast visszatérő eleme lenne a FilmBooknak... Oldfan is jelezte, hogy kevesebbet tud részt venni az oldal életében, ez egészen pontosan hét darab írást jelentett 2016-ban, a legolvasottabb ezek közül a Beach of the War Gods volt 6024 megtekintéssel, míg a legkevesebb a Hakkapelle első része volt, 572-en olvasták csak. Lazók Gyuri is kevesebbet írt, csak tíz írás jött ki tőle, ezek közül a legolvasottabb a Kill Bill zanza lett, 3133-mal, míg a Mestergyilkost csak 241-en olvasták.

egyiptom-istenei-borito-765x415.jpg

Ike barátunk szintén keveset írt idén, ami 16 darab kritikát jelent, ezt is főleg az év első felében, remélhetőleg jövőre jobban rákapcsol. Legolvasottabb írása A visszatérő volt 5734-el, míg a legkevésbé a Florance-et akarták olvasni az emberkék. De vajon miért pont azt? Luckylány legjobb írásait már ismerhetitek, de vajon azt tudjátok, hogy idén 42 írást készített, bizony, akár csak az élet értelme. És ebből mindössze 16-an voltatok kíváncsiak az Anilouge rövidfilmes szekciójára. Ejnye! Szeretném még kiemelni egy másik háttérmunkásunkat, állandó fotósunkat Nickholet, akinek Egyiptom Isteneiről alkotott írása szintén szépen muzsikált, 8619-el! Nem győzöm mondani neki, hogy írhatna sokkal többet, mert van tehetsége hozzá.

6nsnrsqcqk1ocu6ss.jpeg

Fieldről már volt szó a top tízben, és sajnos nem tudom mérvadóan kiemelni melyik írása volt a legkevésbé olvasott idén. Majd jövőre. Nézzük Santinot. 32 cikket írt idén - ööö hellyel közzel - legyen mondjuk az Aljas Nyolcas a legkevésbé olvasott 460-al, mert a többi még túlságosan korai hogy vészharangokat kongassunk. Na és akkor ismét eljutottam a kedvencemhez, vagyis önmagamhoz. Hát volt min csodálkozzak mikor pár napja elővettem a kőbaltám, hogy elkezdjem vésni egy palatáblába - tudjátok, hogy fennmaradjon örökké - melyek voltak idén a meghatározó írásaim. Mind a 190 az volt, de melyek határozzák meg a meghatározókat? Pl. ilyennek tartom a Hetedik írásom, amit ugyan csak 6698-an olvastak, de ettől a ponttól kezdődött egy igen prosperáló együttműködés a Bem mozival. Járjatok ti is minél többet oda! Hasonlóan büszke vagyok a Cloverfield Lane 10 "kritikámra" is, ami egyfajta vízválasztóként működik emberi kapcsolataimban. Nagyon sok visszajelzést kaptam milyen meglepő és bátor írás volt...

gamestar-filmajanlo_screenshot_20130313160317_2_original_1.jpg

A Saul fiát (6704) is szeretem magamtól, amit a Filmhét megnyitóján szinte utoljára láttam, mégis nagyon sokan hivatkoztak később a "formabontó" megközelítésemre. A Hajnali láz (1978) kapcsán a film készítői megkerestek levélben hogy elküldjenek a jó édes anyámba, ezzel is erősítve, bizony gőzerővel bele kell folyni a magyar filmek elemzésébe, törekedni is fogok rá, hogy 2017-ben minden héten terítékre kerüljön egy film vissza egészen a rendszerváltásig. Hiszen a Filmhéten alkotott írásaimat rendre sokan megnézték szép számmal, Parkoló (6148), Veszettek (8762), A berni követ (7079), amit én egy nagyon jó eredménynek tartok, hiszen magyar filmekről beszélünk. Aztán figyelemreméltó volt idén az április elseji "tréfám" amit egy pár csöcs miatt 3220-an néztek meg, és azért került ki, mert nem volt időm normálisat kitalálni, jövőre talán pótlom e mulasztást. Viszont elgondolkodtató, hogy öt perces kamu melóval többszörösét érem el, mint néhány minőségi írással. Büszke vagyok a Hardcore Henry 4485-ös eredményére, de hogy miért az titok marad. A Zero 9416-os nézettséggel lemaradt ugyan a TOP 10-ből, pedig megérdemelte volna, mert elképesztően szar magyar film.

maxresdefault_56.jpg

Idén csináltam interjúkat is, ezeket rendre megnézték nagyon sokan (Tóth Orsi 7426,  Kovács Patrícia 9491, Döbrösi Laura 5448), azonban nem hiszem, hogy rendszert csinálok belőle, mert embertelenül sok meló van mindegyikkel. Összehasonlítatlanul több mint akár egy 14 oldalas ismertetővel. Szóval mivel egyelőre megengedhetem magamnak hogy azzal készítsek interjút akivel szeretnék, így a jövőben is csak hébe hóba lesz, de pl. Osvárt Andreát és Kerekes Vicát még nagyon elszeretném kapni. Ha már hölgyekről beszélünk, meg kell említsem a Nurse 3-D-t. Két hétre szabadságoltam magam és elzárkóztam a nettől, semmit nem küldtem be, és leginkább olyan cikkeket időzítettem újra amit kevesen néztek meg. Erre ez az írás csinált egy laza 8273-mat, csak azért, mert CSÖCS? És egy szorgos dolgos indexes magától kitette FŐCÍMLAPRA! És persze nagyon örülök neki, hogy nekem van a legteljesebb ismertetőm Fantasztikus Labirintus ügyben (ha valaki megvenné az új Blu-ray díszkiadást és elpostázná nekem éhező kritikus címszóval, annak nagyon hálás lennék). Na és így a végére nyilván kíváncsian várjátok mivel estem pofára. Hát a Soul Exodus, enyhén soulva - bocsááánaaat - nem érdekelt sokakat a maga 33 kattintásával, de mivel ez túl friss, legyen a Kaili Blues 51-el. Tanulság ne nézzek ilyen "csodákat".

918.jpg

Ígéretek 2017-re. Befejezzük a Star Trek rovatot, ugyanis egy toplista után már megint lehalt, pedig ugye ott vannak még a nagy filmek, a rajzfilm és a játékok. És aztán végre elkezdhetem szupertitkos secret projectemet. Nem tudom kinek tűnt fel de a Tini Scal Filmek idén februárban meghaltak, és szörnyű elmaradásomat jövőre gőzerővel fogom pótolni. Meg kéne írni a harmadik történelmi filmemet (Trója), és a harmadik Pokoli Forgatást, ami láss csodát ismét egy sci-fi lesz a Dűne, és az Alien 3 után, lehet találgatni vajon mi. És jövőre sokkal több játékismertetőt akarok, legalább el kéne jutni az 50. Legkedvesebb Játékomig, és vele párhuzamosan játékadaptációkat is szeretnék szemügyre venni, miért is készülnek újabb és újabb retkek. Szeretném tovább bővíteni a vonatos filmeket, valamint nagy merészen beígérek egy Még pár dollárral többért, és Jó, a Rossz és a Csúf ismertetőt, a teljes Indiana Jones trilógiát. Aztán meglátjuk egy év múlva mit sikerült belőle betartani.

laura1_1.jpg

Zárásul lássuk, hol zajlottak 2016-ban a legnagyobb csörték, vagyis hol kaptuk a legtöbb kommentet, illetve a legtöbb like-ot. Bár ennek idén sok értelme nincs, mert magabiztosan uralom mindkét dobogót - ilyen az ha más nem indul a versenyben. Komment terén a harmadik helyet 73 kommenttel Field Tordai Teris írása kapta. A második helyet 85 kommenttel a Zsivány egyes szerezte meg. Míg az első helyen sajnos a Bud Spencer toplista trónol kereken 100 kommenttel. Igazából lehet ez már jövőre szóra sem érdemes kategória lesz, mert beállt, hogy szinte minden írás szül 10-20 kommentet, ami tök jó arány, mert nem az kell, hogy mindenütt tudományos eszmecsere alakuljon ki, csak hogy lássuk van visszajelzés. A legtöbb helyen nem ritka az 50-60 komment, ami bőven elég, csak győzzük olvasni, és megválaszolni.

warcraft-a-kezdetek--bemutatkozik-garona-is-trailer_1.jpg

Lájkok terén ismételten abszolút király vagyok, először is mert sikeresen megdöntöttem önnön rekordomat, másodszor a Fielddel történt balesetnek köszönhetően törlődött az ő csúcstartó eredménye is, - csak azért maradt meg az utókornak, mert a tavalyi elemzésbe beleírtam - így jelenleg az idei legtöbb lájkot kapott cikk az oldal legtöbb lájkot kapott cikke is egyben. A harmadik helyezést a 173 lájkkal a Bud Spencer Top tíz húzta be, ami azért így belegondolva durva. 193 lájkot kapott a Kulka Jánossal készített interjúm (azt a hetet igazán rádobhatná valaki), és az első helyen ismét egy interjú csücsül, 248 lájkot kapott a Mészáros Mártonnal készített interjúm. Ha valakit érdekel a legtöbb lájkot kapott kritika az a Félvilág lett 157-el, majd ezt követi 93-mal a WarCraft - A kezdetek... ezen különösen meglepődtem, milyen szépen muzsikált.

No és eljutottunk a fájó búcsúhoz, én már nagyon unom magam, szal elmegyek és csinálok valami értelmesebbet, mint a statisztika körmölés, mondjuk veszek még egy pezsgőt, és vadászok juhbeles virslit, amiben 36%-nál több hús található. Még egyszer BÚÉK!

Köszi hogy elolvastad, de még van egy fontos feladatod, kérlek lájkold a Facebook oldalunnkat!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.12.30. 14:37:06

Gratulálok a Filmbooknak, és további sikereket kívánok a jövő évre!

Ahogy a cikkben is olvasható, idei írásaim látogatottsági adatai (is) elvesztek az éterben, így azt mondhatok róluk, amit akarok. :)

Nos, valóban, idén Tordai Terinek köszönhetően arattam legnagyobb szerzői sikeremet (több mint hatvanezer érdeklődő, ámbár az évekkel korábbi Magánbűnök, közerkölcsök több mint hetvenezres látogatói rekordja még mindig nem dőlt meg, sem általam, sem mások által!), de volt még néhány más szövegem is, amelyek szintén elég jól futottak. :)

Így például mindjárt januárban az OLCSÓ REGÉNY, amely harmincezer fölött teljesített. Az eredmény megdöbbentett, végtére is egy több mint negyvenéves, nem különösebben közismert filmről van szó, és a róla szóló ismertetőt magam se sorolom a legjobb írásaim közé. Ornella Muti rajongói mégis sikerre vitték, örök hála nekik. :)

Februárban az ERKÖLCSTELEN MESÉK-ről szóló írásom látogatottsága ment harmincezer fölé, és máris elszállt velem a ló, mert azt képzeltem, minden hónapban lesz majd egy ilyen jól menő szövegem. Eleinte úgy tűnt, ez nem is elérhetetlenül irreális óhaj... :)

De csak áprilisban jött a következő blockbuster, amely ráadásul egy nálunk sosem vetített Tinto Brass-filmről, a PAPRIKÁ-ról szólt. Mint szerző, ezt sem sorolom a legjobb és leghasznosabb írásaim közé, de végleg bebizonyította számomra, hogy a látogatókat és a lájkokat elsősorban a téma hozza. Hiába ír az ember alaposabb és informatívabb cikket mondjuk egy fesztiváldíjas észak-vietnami művészfilmről, ötvennél többen sose fogják azt elolvasni, de a slágertémák mágnesként vonzzák az olvasókat, a szöveg színvonala és használhatósága ilyenkor ötvenedrangú kérdés... :)

Meglepően jól ment a KASPAR HAUSER című német művészfilmről szóló írásom, mert 11 ezernél többen kattintottak rá. Pedig az Index többszöri próbálkozásomra se tette ki, de aztán valószínűleg Scal kolléga bekeményített, és mégis kikerültem, és az eredmény sem maradt el.

Június különösen jó hónapom volt. Harmincezer fölé ment a LADY CHATTERLEY SZERETŐJÉ-ről szóló írásom látogatottsága, és több mint tízezren akarták tudni azt is, hogy who the fuck is Liliana Cavani! Éppen ezért lepett meg, hogy a lényegesen ismertebb és populárisabb direktor, Paul Verhoeven karrierjéről szóló részletes írásom viszont nem nagyon keltette fel az olvasók érdeklődését: mi tagadás, 2000-nél több látogatóra számítottam az ő esetében. Elszámítottam magam.

Aztán júniusban publikáltam a tragikus sorsú horvát színésznőről, Ena Begovicról szóló írásomat is. Több mint ötvenezren nézték meg, ami alighanem az Indexre szándékosan hatásvadász módon megfogalmazott ajánlószöveg érdeme volt, mert a művésznő ismertsége aligha vetekedett az előző napon elhunyt Bud Spencerével, mégis több olvasót vonzott a róla szóló írás, mint a néhai olasz filmsztárról szóló. Lelkifurdalásom is volt, hogy Scal kolléga friss látogatottsági rekordját egyetlen nap alatt megdöntöttem, méghozzá nem is kevéssel, de hát ilyen a blogszerzők sorsa. :) Egyébként én sem örülhettem maradéktalanul a sikernek, mert meglepően sok negatív kommentet kaptam erre az írásomra.

Ami ezután történt, arról Scal kolléga fentebb már beszámolt. Hogy mi lesz 2017-ben, az meg majd idővel kiderül.

Addig is B.Ú.É.K. mindenkinek!

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.12.30. 17:50:51

Ja, és egy helyesbítés:

„Zárásul lássuk, hol zajlottak 2016-ban a legnagyobb csörték, vagyis hol kaptuk a legtöbb kommentet, illetve a legtöbb like-ot. Bár ennek idén sok értelme nincs, mert magabiztosan uralom mindkét dobogót – ilyen az ha más nem indul a versenyben. Komment terén a harmadik helyet 67 kommenttel A végső megoldás: Halál kapta.”

A harmadik helyen Field kolléga Tordai Teri-cikke áll, amely 73 kommentet kapott, és a legutolsót is már egy hónapja. :)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.30. 22:32:23

Lenyomtam mindenkit bitches...

Miért zárja ki egymást Monica Bellucci meg Sophie Marceau, hülyegyerek? A legyes dumáért pedig baszódj meg, te féltékeny majom ;)

@Field64: Idén is te birtokolnád a lista kétharmadát, ha nem vesznek el az adatok :'( Mindenesetre így is gratulálok hozzá, és BÚÉK!

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2016.12.31. 00:12:34

@Santino89: annyira tudtam hogy Field fog legelőször hozzászólni, őt mindig is érdekelték a statisztikák

Gondoltam hogy a legyes tetszeni fog. :D

Azért mert vagy Emma Stone vagy Sophie Marceau... mindig én kapom Emma Stonet megfigyelted már :D ki is dugta Marceaut abban a jó kis filmben :D

@Field64: javítom :)

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.12.31. 09:25:47

@Santino89:

Az adminrendszer nyomokban azért emlékszik az elveszett adatokra. Ha megnézed az ottani Top 10 listánkat, akkor azon csak négy írás szerepel: kettő (vígjátékok, Bud Spencer) kezdettől fogva kiemelkedő látogatottságot produkált, kettő (Tordai, Marceau) pedig az adatvesztés óta született. A maradék hat helyre a rendszer nyilván azért nem enged be semmit, mert „emlékszik” az elveszett írások látogatottsági adataira, és amíg egy új írás el nem éri azt a látogatottsági küszöböt (ami néhány hónapja több mint harmincezret jelent a Filmbookon!), addig nem kerül be az all time Top 10-be. A Tordairól és Marceau-ról szóló új írások látogatottsága meghaladta a harmincezres küszöböt, ezért kerültek fel a listára.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2016.12.31. 09:38:23

@scal:

Igen, érdekelnek a statisztikai adatok, és mivel Te elhallgattad egyik idei rekordunkat, ezért most én számolok be róla. :)

Az idei esztendő két leglátogatottabb írása Sophie Marceau-ról és Tordai Teriről két egymást követő napon került ki a Filmbookra. A két szöveg versenyt futott egymással az idei első helyért, aminek eredménye az lett, hogy november 20-án – olvasóinknak hála! – megdöntöttük korábbi lapletöltési rekordunkat.

Az előző rekordot – micsoda véletlen! – szinte napra pontosan két évvel korábban én állítottam fel a Magánbűnök, közerkölcsök című Jancsó-filmről szóló írásommal, ami több mint hatvannégyezer lapletöltést generált egyetlen nap alatt.

Az új rekord megszületését Santino89 és én együttesen tettük lehetővé említett színésznős írásainkkal: november 20-án nem kevesebb, mint 87 114 lapletöltés volt a Filmbookon. Köszi nektek, kedves olvasók, és jövőre se adjátok ennél alább! :)

BÚÉK!
süti beállítások módosítása